Történet a léleknek

Helyünk a világmindenségben

Pénzszűkében egyszer kénytelen voltam magam utánanézni írógépem megjavításának és megkeresni egy kis alkatrészt, amely kiesett. Tudtam, hogy meg kell lenni a helyének, ahová tartozik és nem kis fáradtsággal meg is találtam. Közben arra gondoltam, hogy olyan az ember is, mint ez a kis alkatrész: megvan a helye egy összefüggő egészben. Esetleg várhat, míg jön valaki, hogy fölvilágosítsa a helye felül, de maga is megkeresheti a helyét, ha két előfeltétel adva van: legyen lehetőleg mélyreható tudása a világról, annak egészéről, és ugyanakkor némi önismerete. Tudja, hogy ő kicsoda.

Henri Boulad SJ: Sámuel... Sámuel!

Megbocsátás

Csávossy Elemér jezsuita atya szent életű ember volt. A kommunista diktatúra idején rendünk kinevezte tartományfőnöknek, ezért az ÁVO letartóztatta, hosszú hónapokon keresztül magánzárkában tartották, nap mint nap kihallgatásokkal nyaggatták, végül pedig többéves börtönbüntetésre ítélték. Öregkorára kiengedték a börtönből, és a pannonhalmi szerzetesi öregotthonba helyezték. Csávossy atya itt elkezdett legyengülni, és szerzetestársai úgy gondolták, hogy ideje lenne feladni neki a betegek kenetét. Csávossy ezt örömmel fogadta. Megkezdték a szertartást, és a kenetét kiszolgáltató pap ezeket mondta a már ágyhoz kötött páternek:
– Kedves atya, mielőtt feladnám a kenetet, szívből bocsásson meg mindenkinek, akik bántották.
Erre Csávossy csodálkozó szemmel ezt felelte.
– Ez bizony nehéz lesz. Hiszen velem mindenki csak jó volt! Nem bántott senki! Nincs senki, akinek valamit megbocsáthatnék.

Nemeshegyi Péter SJ: Számadás a reményről

Isten a Szentíráson keresztül válaszol

Eszembe jutott egy domonkos testvér, Riccoldo da Monte Croce, aki hétszáz évvel ezelőtt élt Bagdadban. A domonkos közösség évekig csodálatos kapcsolatot ápolt a muzulmán közösséggel. A keresztesek utolsó fellegvára, Acre (Akko) eleste után, 1291-tól a keresztények nem kívánt személyekké váltak. Néhány testvér meghalt, mások Irán területére menekültek, ismét mások visszatértek Itáliába, és végül Riccoldo egymaga maradt. Elvették tőle domonkos habitusát, és kényszerűségből tevehajcsár lett. Kétségbeesésbe kergették, az életéért rettegett. A piacon az Acre ostromából származó hadizsákmány között megtalálta egyik rendtestvérének vérfoltos habitusát. Leveleket írt az olasz domonkosoknak, de senki nem válaszolt, még a rend magisztere sem. „Mi történhetett a rend magiszterével, hogy nem válaszol az én szomorú leveleimre?”
Kétségbeeséséről és elhagyatottságáról Riccoldo Szent Domonkosnak, a Boldogságos Szűznek, még a mennyei udvarnak is írt. „Mivel nem kaptam választ, úgy fogok tenni, mint az, aki nyilvános utcán szenvedett elviselhetetlen sérelmet. Fel fogok kiáltani: »Segítség! Segítsen már valaki!« Hát nincs senki, aki válaszolna?” Ez az a csend, amelytől olyan sok iraki szenved ma is.
Végül az Acre rendházából elkobzott könyvek között ráakadt Nagy Szent Gergely Moralia című művére, a Jób könyvéhez írt kommentárra. És abban a könyvben megtalálta a választ, amelyre olyan régen várakozott.

Isten a Szentíráson keresztül válaszolt. Ott kell tehát keresnie minden kérdésére a választ.

Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás

A mennyország kulcsa

I. János Pál pápa – még velencei pátriárka korában – a velencei San Lorenzo kórházban egy síró asszony betegágyához ment, és megkérdezte:
– Mi bántja?
– Sírok, mert érzem, nem sok van már hátra. Félek is, mert egész életemben kerestem, de máig sem találtam meg a mennyország kulcsát.
A pátriárka a zsebébe nyúlt, és rózsafüzérét a beteg asszony kezébe tette:
– Íme, itt van a mennyország kulcsa!

Szentmártoni Mihály SJ: Jézussal kettesben

Rózsafüzér

Bede Jarrett, a 30-as évek angol provinciálisa, tartományából Dél-Afrikába küldött egy testvért, Bertrand Pike-ot, hogy segítsen a rend új missziójában. De Bertrand úgy érezte, hogy ez túl sok neki, és képtelen megbirkózni a feladattal. Ez több volt annál, mint amit el tudott bírni. Nem volt bátorsága, hogy folytassa. Bede azonban levelében arra biztatta, hogy emlékezzen vissza a háborús időkre, amikor bátorságát a rózsafüzérről merítette:
– Emlékszel arra a szörnyű napra, amikor át kellett kelned a lövészárkok között Ypres-nél, amikor elhagyott a bátorságod, és csak három-négy kísérlet után kényszerítetted magad arra, hogy átmenj, és hogyan vágott húsodba a rózsafüzér, ahogyan új bátorságért esedezve megmarkolta?
– Igen, emlékszem.
– De kedves Bertrand, a bátorság és a félelem nem ellentétek. Csak azok a bátrak, akik megteszik azt, amit tenniük kell, annak ellenére, hogy félnek.
Így Bertrandnak szorosan meg kell markolnia rózsafüzérét, hogy bátorságot nyerjen, „most és halála óráján”. Mindnyájunk imája ez, akiknek szükségünk van bátorságra, hogy tovább menjünk, hogy legyőzzük a félelmet. A rózsafüzér a zarándokok bátorságát adja nekünk.

Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás

Rózsafüzér – 2

Amikor egy amerikai domonkos néhány évvel ezelőtt visszament látogatóba Kínában, világi domonkosok csoportjait találta ott, akik túlélték az üldöztetés és elszigetelődés éveit. Az egyetlen dolog, amit megtartottak azon évek alatt, az volt, hogy együtt imádkozták a rózsafüzért. Ez volt a túlélés mindennapi kenyere.
Amikor néhány testvérünk elment Mexikó távoli helyeire, és találkozott olyan világi domonkosok csoportjaival, akik éveken keresztül nem voltak a renddel kapcsolatban, ugyanezt tapasztalták. Az egyetlen gyakorlat, amely folytatódott, a rózsafüzér volt. Ez a túlélők imája a jelen helyzetben.
A kommunista időkben, amikor Dominik Duka testvérünk Václav Havellel, a Cseh Köztársaság mostani elnökével börtönben volt, együtt mondták a rózsafüzért egy csomókkal ellátott zsinóron.

Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás

Most és halálunk óráján!

Nem sokkal a születésem előtt történt. A II. világháború alatt apám megígérte, hogy ha egész családja túléli a háborút, akkor minden este imádkozni fogja a rózsafüzért. Így vált gyermekkorom egyik emlékévé az, ahogy esténként vacsora előtt apám fel s alá lépkedett a fogadószobában, és a rózsafüzért imádkozta. Minden este hálát adott, hogy túléltük a fenyegető halált. Az egyik utolsó emlékem róla az, amikor halála előtt már túl gyenge volt ahhoz, hogy maga imádkozzon, így mi, a családja, felesége és a hat gyerek, összegyűltünk az ágya körül és imádkoztuk érte a rózsafüzért. Ez volt az első alkalom, hogy ő maga nem tehette. Hogy így, mindnyájunktól körülvéve haldokolhatott, ez meghallgatása volt imájának, amelyet oly sok ezerszer elmondott: „Imádkozzál érettünk most és halálunk óráján.”

Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás

Az idő

Saint-Exupéry kis hercegének van egy rózsája, amelyet szeret és gondosan ápol. A rózsa azt mondta neki, hogy egyedül ő, a rózsa ilyen ezen a világon. A kis hercegnek aztán kimondhatatlan csalódást okozott amikor egyszer egy virágos kertben járt, ahol 5000 rózsa illatozott, és az egyik olyan volt, mint a másik, és valamennyi olyan volt, mint az övé. Most megtudta, hogy a rózsája nem egyedüli ezen a világon. Pedig milyen gazdagnak érezte magát az egyetlennek hitt rózsája miatt. Elment, leborult a fűbe és sírt.
Később találkozik a rókával a sivatagban és barátságot kötnek. Mikor a kis herceg elmeséli élményét, a róka visszaküldi őt a kertbe:
– Nézd meg magadnak még egyszer mindegyik rózsát, de más szemmel, és rájössz, hogy a te rózsád valóban egyedüli ezen a világon.
Újra ott van a kis herceg az 5000 idegen rózsa között, hosszan szemléli őket, és megérti.
– Szépek vágtok, de üresek, az ember nem tud meghalni értetek! – mondja nekik többek közt.
És a róka később megmagyarázza:
– A rózsádat az az idő teszi olyan fontossá, amit ráfordítottál.

Henri Boulad SJ: Sámuel… Sámuel!

Az idő

Egy fiatal édesanya légycsapóval a kezében vadászott a szobában repkedő és idegesítő szúnyogra.
A kis hároméves Sanyika megfogta édesanyja kötényét és rimánkodva kérte:
– Anyukám, ne csapd agyon, hagyd élni!
– Hogyisne, hogy megcsípjen.
Lehet, hogy megcsíp, de legalább foglalkozik velünk…

Ha ennek az édesanyának nevelési tevékenységét osztályozni kellett volna, nem kaphatott volna rosszabb minősítést, mint azt, amit gyermekétől hallott, hogy nem foglalkozott vele.
Nem elvesztegetett idő, amit a szülők és a pedagógusok a nevelésre fordítanak!

Gyűrű Géza: Mit üzen Isten?

Isten mindenütt lát

A férfi gyerekkorában gyakran meglátogatott egy idős hölgyet, akinek a szobájában volt a falon egy szentkép. Jézus Szíve képe volt, az, amelyiknek a szeme mindig ránk néz, bármerre is megyünk. A kép alatt ez a felírás állt: „Isten mindenütt lát”. A kisfiú mindig félénken mert csak ránézni a képre. Amikor az idős hölgy ezt észrevette, így bátorította őt: „Ez a felirat nem azt jelenti, hogy az Úr Jézus állandóan figyel, nehogy valami rosszat tegyél, hanem azt jelenti, hogy annyira szeret, hogy nem tudja levenni rólad a tekintetét!” Ez megnyugtatta a kisfiút.

Cardinal Basil Hume: In My Own Words

A mérleg

A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.
Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni amit kap. Úgyhogy mikor legközelebb vitte a túrót, és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte, és a pontos mérlegén megmérte – hát csak másfél kiló volt!
Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.
A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt:
– Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát amikor megkaptam tőled a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére, és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazda roppant módon elszégyellte magát és hazament.

Boldog vagy?

Röviddel azután, hogy a rendbe léptem, tartományunkat meglátogatta Aniceto Fernández, a rend magisztere. Egyetlen kérdést tett fel nekem, a mindenkori látogatók hagyományos kérdését: „Boldog vagy?” Arra számítottam, hogy valami mélyebbet fog kérdezni, például az evangélium hirdetéséről vagy a kihívásokról, amelyekkel a tartománynak szembe kell néznie. Most már tudom, hogy valóban ez az első kérdés, amelyet a testvéreknek fel kell tennünk: „Boldog vagy?” Van olyan boldogság, amely abból fakad, hogy domonkosként élünk, és ez prédikációnknak is a forrása. Ez nem vég nélküli vidámság, nem hajthatatlan kedélyesség. Magában foglalja a szomorúság képességét is. Jelentheti az öröm sokáig, akár hosszú ideig tartó hiányát is. Annak a bőséges életnek a megízlelése ez, amelyet hirdetünk, egy csipetnyi azok öröméből, akik már Isten életében osztoznak. Képesnek kell lennünk az örvendezésre, mert Isten országának gyermekei vagyunk. Az örvendezés a megszentelt élet belső tulajdonsága, és azé az életé, amely a Szentlélek ajándékából úton van a megszentelődés felé.

Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás

Mária

Van egy bájos történet, amelyet Malraux mondott el Picassónak: Amikor a lourdes-i Bernadett belépett a konventbe, sokan Mária-szobrot küldtek neki. De egyiket sem tartotta soha a szobájában, mert egyik sem hasonlított arra az asszonyra, akit látott. A püspök küldött neki híres Mária-képeket tartalmazó albumokat Raffaellótól, Murillótól és így tovább. Végignézte a barokk ábrázolásokat, melyekből olyan sokat látott már, és a reneszánsz madonnákat is, de valahogy egyik sem volt az igazi. Végül meglátta a cambrai-i Máriát, egy nagyon régi bizánci ikon 14. századi másolatát, amely nem hasonlított egyetlen képre sem, melyet Bernadett valaha is látott, és akkor felkiáltott: „Ez Ő!”
Talán nem meglepő, hogy az a fiatal lány, aki látta Szűz Máriát, egy olyan ikonban ismerte fel, amely a szent művészet, a szent kreativitás gyümölcse. Mária azokban a munkákban mutatkozik meg legtisztábban, ahol a művész termékennyé vált Isten kegyelme által.

Timothy Radcliffe OP: Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás

Alázat

Egy öreg szerzetesről azt beszélték, hogy hetven hétig úgy böjtölt, hogy hetente csak egyszer evett. Arra kérte Istent, magyarázza meg neki a Szentírás egyik Igéjét, de Isten nem nyilatkoztatta ki neki annak értelmét. Akkor így szólt magához: Lám, ilyen fáradalmat vettem a nyakamba, és nem használ semmit. Ezért most elmegyek a testvéremhez, és tőle kérek felvilágosítást. Ám amikor útnak indulva bezárta az ajtót, az Úr elküldte hozzá egyik angyalát, aki ezt mondta neki:
– A hetven hét, amelyet végigböjtöltél, nem vitt közelebb Istenhez: most azonban, hogy megaláztad magad, és elindultál testvéredhez, megbízást kaptam: jöjjek el, és magyarázzam meg neked a szentírási helyet.
És miután elmagyarázta neki a dolgot, amelynek értelmét kereste, eltávozott tőle.

Ez a szöveg az alázatot jelöli meg annak föltételéül, hogy a testvérben meghalljuk Krisztust.

Fidelis Ruppert – Anselm Grün: Krisztus a testvérben

A varázslatos szavak

Egy külföldi iskoláról hallottam, hogy kritikus állapotba sodródott. Az oktatást kezeletlen problémák sora lehetetlenítette el: csalás, zaklatás, diákok közötti erőszak, a tanári tekintély hiánya, általános nemtörődömség.
Végül a tantestület sikeresnek bizonyuló kísérletbe kezdett. A légkör javulásnak indult, hónapról hónapra kevesebb lett a fegyelmi eljárás. Hogy mi is hozta a változást?
Jórészt az, hogy a tanárok bizonyos szavakat, kifejezéseket gyakrabban kezdtek használni.
A legfontosabbakat össze is gyűjtötték:
tisztelet, igazságosság, békeszeretet, vidámság, együttérzés, bátorság, céltudatosság, barátságosság, engedelmesség, nagylelkűség, segítőkészség, rugalmasság, türelem és hasonlók.
A korábbi „ne rohangálj a folyosón” helyett így beszéltek: „körültekintően és udvariasan közlekedj”. „Kiküldlek, ha zavarod az órát” helyett: „a többiek iránt légy tisztelettel és tapintattal”. „Ne csalj” helyett: „becsületesen, felelősen írd meg”.
Az órákon és szünetekben újra és újra elhangzó hívószavak nem maradtak hatástalanok. A diákok lappangó értékei kezdtek felszínre kerülni.
Amikor egy-egy erény – mert ezekről volt szó – megcsillant, akkor a tanárok konkrét, megerősítő visszajelzést adtak: „bátor és irgalmas voltál”!
Az iskolának lassan felépült az ethosza, az emberi kapcsolatokat és az elvégzett munkát is sajátos minőség kezdte jellemezni.
(Forrás: A Szív, 2016)

A szóval rombolni, de építeni is lehet.
Mi, akik a szeretet tökéletességére törekszünk, vegyünk példát az iskola pedagógusairól!
A következő napokban igyekezzünk pozitív szavakkal szólni a másikhoz, még akkor is, ha legszívesebben leszidnánk. Vigasztaljuk, bátorítsuk a másikat, hogy az értékek jöjjenek elő azokból, akikhez szólunk. Így még a "problémás" kapcsolataink is javulni fognak!

Laudetur Kiadó – Heti Lélekemelő

Tiszteletteljes szavak

Az egyiptomi Makáriosz abbéról mesélték, hogy egyszer felment Szkétiszről Nitria hegyére, s amikor a helyhez közeledett, azt mondta tanítványának:
– Menj egy kicsit előre!
Miközben előrement, találkozott egy pogány pappal. A testvér ezekkel a szavakkal kiáltott rá:
– Hé te, démon, hová futsz?
Az visszafordult, megverte, és félholtan otthagyta. Aztán fogta a botját, és elfutott. Amint kissé előrehaladt, találkozott vele Makáriosz abba, és azt mondta a futónak:
– Üdvözlégy, üdvözlégy, te szorgalmas!
Az csodálkozva jött hozzá, és így szólt:
– Mi jót láttál bennem, hogy köszöntöttél?
Azt mondta neki az öreg:
– Mert láttam, hogy fáradozol, és nem tudod, hogy hiába fáradozol.
Erre a pogány is azt mondta neki:
– Megrendített a köszöntésed, és megtudtam, hogy az Istentől vagy Egy másik, rossz szerzetes azonban gyalázott, amikor találkoztunk, én pedig holtra vertem.
Az öreg rájött, hogy a tanítványáról van szó. Ekkor a pap megfogta Makáriosz abba lábát, és azt mondta:
– Addig nem eresztelek el, amíg szerzetessé nem teszel!
Fölfelé mentek, ahol a szerzetes volt, fölemelték, és elvitték a hegyi templomba. Amikor az ottaniak meglátták Makáriosz abba társaságában a papot, elálmélkodtak, és szerzetessé tették. Sok pogány is kereszténnyé lett miatta. Makáriosz abba tehát azt mondta, hogy a rossz szó a jókat is rosszá teszi, a jó szó viszont a rosszakat is jóvá teszi.

A jó szóval a másikban megszólítjuk a jót, s az kibontakozhat. Ezzel szemben a rossz szó rossz irányba taszítja az embert.

Fidelis Ruppert – Anselm Grün: Krisztus a testvérben

Vakság

1964. január 21–én Vogherában, Olaszországban egy különös életutat bejárt férfi távozott az élők sorából. Cesarino Pisano még gyermekkorában, játék közben tragikusan elveszítette szeme világát. A fiúba akkor beköltözött a kétségbeesés, a gyűlölet és a bosszúvágy. Évekig élt a vakok intézetében – teli elkeseredéssel. Akkor azonban találkozott a vakok nagy apostolával, Don Orionéval, aki elmagyarázta neki, hogy a vakok is lehetnek a világosság apostolai sokak számára, akik egészséges szemükkel sem képesek meglátni Isten csodáit. A fiú akkor mélyen elgondolkodott, és végül is megtalálta életének igazi hivatását: szerzetes lett a Butri-i Szent Albert kolostorban, és fölvette a Fra Ave Maria nevet. Itt élt egészen szent haláláig. Egy alkalommal lehetősége nyílt arra, hogy találkozzon azzal a gyermekkori társával, aki kiütötte a szemét. Korábban talán képes lett volna bosszúból megölni, most azonban felujjongott: „Köszönöm neked, Istenem, hogy elvetted a szemem világát, de a szívem csordultig megtöltötted a mennyei fény boldogságával!” Nagyanyjának meg ezeket a megható sorokat írta: „Vannak emberek, akik nem hisznek a csodákban. Íme, itt egy nagy csoda. Egy vak, aki egykor nagy bűnös volt, de akinek Isten megbocsátotta bűneit, most egy kolostorba bezárkózva nagyon boldog. De nem önző boldogság ez. Azokért sír, akiknek nincs hitük, és azért imádkozik, hogy mindenki megtalálja Isten világosságát.”

Szentmártoni Mihály SJ: Jézussal kettesben

IRODáK

Plébániai iroda nyitvatártási ideje:

hétfő-péntek: 08:00 - 12:00
hétfő és csütörtök: 17:00 - 19:00

Főesperesi iroda nyitvatártási ideje:

hétfő-péntek: 08:00 - 13:00

ELéRHETőSéGEINK

Parohia Romano Catolică Nr. 1 Carei
Str. 1 Decembrie 1918, nr. 54
RO-445100 Carei

Tel/Fax:+40 261 862 149
Mobil: +40 771 141 986 Email:

plebania@kalazanci.ro

INTéZMéNYüNK

Parohia Romano Catolică Nr. 1 Carei

COD FISCAL 8024129

COD IBAN:
RO96 RNCB 0222 0969 7469 0001
BCR CAREI