A nagykárolyi Szentháromság kápolna rövid története
Gróf Károlyi Sándor, a híres kuruc generális, a 18. század egyik legkiválóbb államférfija. Ő kötötte meg a szatmári békét. A vallás- és iskola-ügy érdekében hozott áldozataival messze felülmúlta kortársait. A sok templom építésén és iskola alapításán kívül a Szentháromság kápolna építtetése is azt mutatja, hogy vallásossága és áldozatkészsége nem mindennapi.Gróf Károlyi Sándort minden cselekedetében három vezette: az őseitől örökölt földnek, az ősei vallásosságának és családjának mély szeretete. Ezt oltotta bele gyermekeibe is, akik szintén atyjuk nyomdokain haladtak. Minden intézkedését a jó erkölcsöknek és a hitéletnek terjesztésével kötötte össze.
1699-ben határozta el, hogy a Szentháromság tiszteletére építtet Nagykároly mellett, az akkor úgynevezett „Lyukashalmon” egy kápolnát, mindjárt a karlovici békekötés után, hálából, hogy Isten felszabadította „földünket a pogány birodalma alól és a békességet megadta”. Szándékát azonban csak 1703-ban valósíthatta meg. A kápolna hosszú időn át keresett búcsújáróhely lett a vidéknek és Szentháromság napján tömegesen jött a nép a földíszített kápolnához, ahol a Károlyi Sándor által előírt módon folyt le az isteni tisztelet. Ezen kápolna nemsokára Nagykároly nevezetessége lett, és ha kiválóbb vendégek érkeztek, gróf Károlyi Sándor nem mulasztotta el nekik azt megmutatni. Így II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek is 1708-ban, aki bizonyos hadainak megtekintésére erre járt és benne buzgón imádkozott. A kápolna mellé házat is építtetett egy őr számára.
Károlyi Sándor a Szentháromság kápolnára vonatkozólag a következőket rendelte: Szentháromság-vasárnapjára már jóelőre fel kell valakit kérni prédikációra a páterek közül; a templomtól és a vártól a kápolnáig az utakat tisztára kell seperni és rendbe hozni, kétfelől zöldággal feldíszítetni”
Még Szatmárról, Nagybányáról, Bátorról és máshonnan is meginvitálta a híveket. Reggel a városi templomtól processió indult, melyhez csatlakoztak a várbeliek is. Sőt meghagyja utódainak és a páter piaristák rektorának, hogy Rómából meghozassák a teljes búcsút, amely már azelőtt is meg volt, és hogy azt minden hét évben megújítsák. A kápolnában énekes mise volt és körülötte sátrakban szintén miséztek. Utána prédikáció. Ennek végeztével a processió visszaindult és rendelése szerint „Szent Ambrus hymnuszának éneklése alatt szóljon az ágyú és a muzsika, ha utódaimnak lesz pora, és aki fújja.”
Az ünnepség fényét emelte a Károlyi-család tagjainak és vendégeinek jelenléte. Ezen és hasonló alkalmakkor Gróf Károlyi Sándor ott mindig meggyónt és megáldozott. Ha Gr. Károlyi Sándort e napon politikai elfoglaltság távol tartotta, akkor rendesen levél útján értesítették az ünnepség lefolyásáról és „istenes rendeleteinek megtartásáról”.
Gróf Károlyi Ferenc atyjának minden vallásos intézkedését kegyelettel fenntartotta, sőt gyarapította is. A kápolna gondozására szentferencrendi szerzetest szerzett „remetének”, ki a kápolna melletti házban lakott. A remeteház azonban idővel annyira megromlott, hogy gr. Károlyi Antal, Károlyi Sándor unokája 1771-ben helyette újat építtetett. Ekkor zsindelyezték újra a kápolnát is. Antal gróf idővel a remete helyébe világi gondviselőt állított. Gr. Károlyi Antal is valahányszor Bécsből hazajött, ahol táborszernagy és a magyar testőrség kapitánya volt, el nem mulasztotta a kápolnát meglátogatni és ott imádkozni. Ennek dacára kellő gondviselés hiányában az romladozni kezdett. 1790-ben a gróf ismét ott járván, megcsináltatták a lépcsőt és helyreállították a megrepedezett falakat.
Károlyi József 1801-ben át akarta alakítani és emelni a kápolnát, de nem lehetett, mert a három öl magas halom feltöltött és laza földből áll és a gyenge falak csak másfél láb mélyen vannak alapozva és így nem bírták volna meg. Terve volt még a kápolna körüli terület szépítése is: a keleti részét „angol stylben” parkosítani, a nyugati részén pedig gyümölcsöst létesíteni. Mindez azonban – sajnos – a gróf halála miatt elmaradt.
1885-ben, június 6-án a szentháromsági istentisztelet után, mikor a hívek már elvonultak, az oltár az égő gyertyák egyikétől tüzet fogott és minden felszereléssel együtt elégett, sőt megrongálódott a mennyezet és tüzet fogtak a padok is. Eloltották, de egyelőre nem lehetett benne istentiszteletet tartani és így nem jöttek el Szent Flórián napján a kaplonyiak és áldozócsütörtök utáni pénteken a nagymajtényiak sem, amely napok ezeknek rendes búcsújárási alkalmuk volt. A következő évben a kegyuraság a kápolnát megújította. Az új oltárt, az új oltárképet, az aranyozási és festési munkák költségeit a kápolna pénztára fedezte. Újra felszentelték 1886. június 19-én nagy gyülekezet jelenlétében.
1904-ben már ismét annyira rossz állapotban volt, hogy nem lehetett benne istentiszteletet tartani, sőt roskatagsága miatt a hatóság elzáratta 1912-ig. Ekkor állította helyre özv. gr. Károlyi Istvánné támogatásával. Új tető került a kápolnára, rajta új aranyozott kereszttel. A kápolnához felvezető régi falépcsőt is szétbontották és helyette a gencsi útra néző új cementezett lépcsőt építettek.
A hívek áldozatkészségéből 1928-ban ismét javításra került sor. 1929-ben közadakozásból egy 50 kilós harang került a toronyba. 1930-ban kutat ástak, és ekkor épült a mostani őrház.
1930 őszén készült a domboldalba a nagykárolyi rózsafüzértársulat költségén a lourdes-i barlang. 1930. Húsvétjára egy ismeretlen hívő építtette az oltárba a szentsírt és szerezte hozzá Krisztus holttestszobrát (amely eltűnt). 1931-ben állították a kálváriát. Ennek képeit festette Újházy Sándor rajztanár, festőművész, az egyes stációk építményét készítette Pelcz Antal vállalkozó. A felszentelést végezte Fiedler István püspök úr. 1932-ben készült a székelykapu Újházy Sándor terve alapján. Művészi faragásait készítette Kabelik Gyula szobrász, felépítette Pelcz Antal vállalkozó. Ennek mára nyoma sincs.
Legutóbb 2006-ban végeztek nagyméretű felújítást, 2010-ben pedig a lourdes-i barlang előtti tér lett kikövezve.