Az irgalmasság testi cselekedetei

1. Éhezőknek ételt adni

2. Szomjazóknak italt adni

3. Szegényeket ruházni

4. Utasoknak szállást adni

5. Betegeket látogatni

6. Börtönben levőket látogatni

7. Halottakat eltemetni 

31Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. 32Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. 34Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta.
35
Mert éheztem és ennem adtatok,
szomjaztam és innom adtatok,
idegen voltam és befogadtatok engem,
36
mezítelen voltam és felöltöztettetek,
beteg voltam és meglátogattatok,
fogságban voltam és eljöttetek hozzám.’
37
Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? 38Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? 39Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ 40A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.’ 41Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült.
42
Mert éheztem és nem adtatok enni,
szomjaztam és nem adtatok inni,
43
idegen voltam és nem fogadtatok be,
mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl,
beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.’
44
Erre azok is megkérdezik: ’Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?’ 45Akkor ő így felel majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.’ 46És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.« (Mt 25,31-46)


1. Éhezőknek ételt adni

Istenünk, te jóságos vagy minden teremtményedhez,
és mindenkinek gondját viseled.
Adj nekünk tevékeny szeretetet éhező embertársaink iránt,
hogy megszűnjék éhségük,
és szabad szívvel, gond nélkül szolgáljanak neked.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: Éhínség idején, vagy általában az éhezőkért)

17Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. (Tób 1,17)

7Nem adtál vizet a fáradtnak s az éhestől megtagadtad a kenyeret. (Jób 22,7)

17Egyedül fogyasztottam-e falatomat, és nem kapott-e belőle az árva is? (Jób 31,17)

2Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. (Mt 4,2)

13Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre, egyedül. A tömegek tudomást szereztek erről és követték őt gyalog a városokból. 14Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította a köztük lévő betegeket. 15Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: »Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.« 16Jézus azonban azt mondta nekik: »Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.« 17Azok ezt felelték neki: »Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.« 18Azt mondta nekik: »Hozzátok ide azokat.« 19Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. 20Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. 21Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva. (Mt 14,13-21)

32Jézus pedig magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: »Megesik a szívem a tömegen, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.« 33A tanítványok ezt felelték neki: »Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?« 34Jézus megkérdezte tőlük: »Hány kenyeretek van?« Azt felelték: »Hét, és néhány apró halunk.« 35Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. 36Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. 37Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral. 38Négyezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. (Mt 15,32-38)

12Másnap, amikor kimentek Betániából, megéhezett. 13Meglátott messziről egy lombos fügefát. Elindult feléje, hátha talál rajta valamit. (Mk 11,12-13)

13Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, 14s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék.17Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. 18Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« 19Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. 20Hogy hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. 21Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, 23s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.«
25Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! 26Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« 27És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. 28Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. 30Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. 32Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. (Lk 24,13-35)

26Jézus azt felelte: »Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 27Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg.« 28Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?« 29Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.«
30Erre megkérdezték tőle: »Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? 31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: ‘A mennyből adott nekik kenyeret enni’«. 32Jézus ezt válaszolta: »Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek mennyből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyből való kenyeret. 33Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.« 34Ekkor azt mondták neki: »Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!« 35Jézus azt felelte nekik: »Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. 36De mondtam nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. 37Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, 38mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. 39Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. 40Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.«
41A zsidók ekkor zúgolódni kezdtek ellene, mivel azt mondta: »Én vagyok a kenyér, aki a mennyből szálltam alá«, 42és azt mondták: »Nem Jézus ez, József fia, akinek ismerjük apját és anyját? Hogyan mondja most: ‘A mennyből szálltam alá’?«
43Jézus azt válaszolta nekik: »Ne zúgolódjatok egymás közt! 44Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. 45Meg van írva a prófétáknál: ‘Mindnyájan Isten tanítványai lesznek’. Mindaz, aki az Atyát hallgatta és elfogadta tanítását, hozzám jön. 46Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. 47Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van.
48Én vagyok az élet kenyere. 49Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. 50Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, ne haljon meg. 51Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
52Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: »Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?« 53Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. 54Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. 56Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. 57Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. 58Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. (Jn 6,26-58)

23Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, 24hálát adott, megtörte, és így szólt: »Ez az én testem, amely értetek van. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!« 25A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!« 26Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. 27Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 28Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék e kenyérből és igyék a kehelyből, 29mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. (1Kor 11,23-29)

27. Sok szegény országban az élet szélsőséges mértékben bizonytalan, és a helyzet még veszélyesebbé válhat. Ez az élelmiszerhiány következménye: az éhezésképtelenül nagy számban szedi áldozatait a Lázárok között, akiknek – a VI. Pál által kifejezésre juttatott reménnyel ellentétben – nem adatik meg, hogy helyet foglaljanak a gazdag ember asztalánál. Enni adni az éhezőknek (vö. Mt 25,35.37.42): ez olyan morális parancs az egyetemes Egyház számára, amely megfelel Alapítója és Ura, Jézus tanításának a szolidaritásról és a javak megosztásáról. Mindemellett az éhezés megszüntetése a mai globális korszakban a Föld békéjének és biztonságának megőrzése szempontjából is követelménnyé vált. Az éhezés nem annyira az anyagi javak hiányának függvénye, mint inkább a társadalmi források hiányáé, amelyek közül az intézményi feltételek a legfontosabbak. Más szóval: hiányzik az a gazdasági intézményhálózat, amely képes garantálni a megfelelő élelemhez és ivóvízhez való hozzáférést, képes szembenézni a primer igényekből eredő szükséghelyzetekkel, illetve az olyan valódi, komoly élelmiszerválság-helyzetekkel, amelyeket valamilyen természeti ok vagy a nemzeti és nemzetközi politika felelőtlen magatartása hozott létre. Az élelmezés bizonytalanságának problémájával hosszú távon kell számot vetni, megszüntetve az azt kiváltó strukturális okokat, elősegítve a szegényebb országok mezőgazdasági fejlődését a vidék infrastruktúrájára, az öntözőrendszerre, a szállításra, a piac megszervezésére, valamint olyan alkalmas, és elsősorban helyi szinten elérhető földművelési technikák elsajátítására és elterjesztésére fordított beruházásokkal, amelyek a legjobban képesek hasznosítani az emberi, természeti és társadalmi-gazdasági forrásokat, olyan módon azonban, ami hosszú távon biztosítja ezek fenntarthatóságát. Ezt a helyi közösségeknek a megművelhető földterület felhasználására vonatkozó választásokba és döntésekbe való bevonásával kell végrehajtani. Ebben a távlatban hasznos lenne megfontolni azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos, illetve az innovatív mezőgazdasági termelési technikák helyes alkalmazásával tárulnak fel, feltételezve azt, hogy kellő kísérletezés után alkalmasnak bizonyulnak, hogy tekintettel vannak a környezetre, továbbá figyelemmel a legelesettebb népek szükségleteire. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni a fejlődő országok kiegyensúlyozott agrárreformjának kérdését sem. Az élelemhez, illetve a vízhez való jog lényeges szerepet tölt be más jogok, elsősorban és mindenekfelett az élethez való jog érvényesítésében. Ezért szükséges, hogy megérlelődjön az a közösségi tudat, amely az élelemhez és a vízhez való jogot minden mérlegelés és megkülönböztetés nélkül valamennyi emberi lény egyetemes jogának fogja fel. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy a szegény országokat fejlődésük útján kísérő szolidaritás képes megteremteni egyfajta tervet a jelenlegi világválság megoldására, amint ezt a politikusok és a nemzetközi intézmények vezetői újabban kezdik érzékelni. A gazdaságilag szegény országok támogatása a szolidaritás vezérelte pénzügyi tervek által – aminek következtében ezek az országok önmaguk lennének képesek kielégíteni polgáraik fogyasztásra és fejlődésre vonatkozó igényeit – nem csupán valódi gazdasági növekedést eredményezhetne, hanem hozzájárulhatna a gazdag országokban a termelési kapacitás fenntartásához, amely országok azt kockáztatják, hogy a válság veszélybe sodorja őket.  XVI. Bendek pápa: Caritas in veritate, 27 pont

Krisztus az emberi szívnek azt a nyugtalanságát, amit mi felebaráti szeretetnek nevezünk egyenlővé tette az Isten-szeretettel. Az éhezők felkarolásánál nem csupán a nekik nyújtott étel és a szeretet a fontos, hanem az irgalmasságot cselekvő ember léte kell számukra étekké váljon. Ezáltal felsejlik, hogy ebben a parancsban az irgalmasságot cselekvő személy Krisztus eukarisztikus magatartását kell felebarátai számára megvalósítsa. Ahogyan a Megváltó önmagát ajándékozta nekünk az Eukarisztiában, úgy a felebarátnak ajándékozott ételben önmagunkat kell elajándékozzuk. Mi magunk kell étekké váljunk!

2. Szomjazóknak italt adni

Istenünk, akiben élünk, mozgunk és vagyunk,
adj alkalmas esőt nekünk.
Erősíts meg minket segítségeddel,
hogy ideigtartó jótéteményeidet elnyerve
még nagyobb bizalommal vágyakozzunk az örökkévalókra.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: Esőért)

42aki inni ad akár csak egy pohár friss vizet is egynek e legkisebbek közül, mert a tanítványom, bizony, mondom nektek: nem veszíti el jutalmát. (Mt 10,42)

7nem adtál vizet a fáradtnak s az éhestől megtagadtad a kenyeret (Jób 22,7)

7Odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus azt mondta neki: »Adj innom!« (Jn 4,7)

28Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: »Szomjazom!« (Jn 19,28)

37Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus megállt és felkiáltott: »Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, 38aki hisz bennem. Amint az Írás mondja: élővíz folyói fakadnak majd belőle.« 39Ezt a Lélekről mondta, amelyet a benne hívők meg fognak kapni. A Lélek ugyanis még nem volt megadva, mert Jézus még nem dicsőült meg. (Jn 7,37-39)

1Aztán elindult Izrael fiainak egész sokasága a Szín-pusztából, állomásról-állomásra, az Úr parancsa szerint, és tábort ütöttek Rafidimban. Itt nem volt ivóvize a népnek. 2Perbe szálltak ezért Mózessel, és azt mondták: »Adj nekünk vizet, hogy ihassunk!« Mózes megkérdezte: »Miért pereltek velem? Miért kísértitek az Urat?« 3A nép azonban szomjazott ott a víz hiánya miatt, és zúgolódott Mózes ellen: »Miért hoztál ki minket Egyiptomból? Azért, hogy szomjan veszíts minket, gyermekeinket és állatainkat?« 4Ekkor Mózes az Úrhoz kiáltott: »Mitévő legyek ezzel a néppel? Kis híja, és megkövez engem!« 5Azt mondta erre az Úr Mózesnek: »Vonulj el a nép előtt, végy magad mellé néhányat Izrael véneiből, aztán vedd kezedbe botodat, amellyel a folyóvízre ütöttél! Aztán jöjj, 6és íme, én majd odaállok eléd a Hóreb sziklájára. Üss a sziklára, és víz fakad belőle, hogy ihasson a nép!« Úgy is cselekedett Mózes Izrael vénei előtt. 7Azt a helyet pedig elnevezte Masszának és Meríbának, Izrael fiainak perelése miatt, és azért, mert kísértették az Urat, mondván: »Köztünk van-e az Úr, vagy sem?« (Kiv 17,1-7)

1Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott el is temették. 2Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, 3s pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! 4Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? 5Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?« 6Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. 7Az Úr így szólt Mózeshez: 8»Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.« 9Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, 10s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?« 11Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága. (Szám 20,1-11)

A víz az életnek a jelképe. Élet csak ott létezhet, ott maradhat meg, ahol van víz is. A parancs konkrét értelmezése mellett átvitt értelemben is meg kell közelíteni az irgalmasságnak ezt a formáját. Ki a szomjazó a mai világban? Szomjazók azok is, akik lelki sivárságban, a bűn rabságában élnek, akik bensőleg annyira ki vannak száradva, hogy segítségért sem tudnak folyamodni; tulajdonképpen lelkük „haldoklik”. Jézus megígérte, hogy az élő vizek forrásával táplálja mindazokat, akik nála keresnek felüdülést lelkük sivárságában. Jézus maga is szomjazott a kereszten, de ugyanakkor oldalából a vér mellett vízzel is öntözte meg a megváltott földet.

Történet:

Született egy felhő a Földközi-tenger fölötti nagy viharban. De még arra se volt ideje, hogy megnőjön, egy erős szél máris Afrika felé sodorta a többi felhővel együtt.
Amint elérték a kontinenst, megváltozott a klíma: a nap nagylelkűen ontotta sugarait, alant pedig a Szahara aranyló homokja terült el. A szél tovább űzte őket a déli erdők felé, hiszen a sivatagban nemigen esik az eső.
Ám amint ez az embergyerekeknél is lenni szokott, a kamaszodó felhő úgy döntött, hogy elválik a szüleitől és a régi barátaitól, hogy világot lásson.
– Hát te meg mit csinálsz? – kiáltott rá a szél. – A sivatag olyan egyhangú! Térj vissza a többiekhez, és meg se álljunk Közép-Afrikáig, ahol hegyek vannak és káprázatos fák!
De az ifjú felhő természetétől fogva lázadó volt, és nem engedelmeskedett. Szép lassan aláereszkedett, majd rátelepedett egy enyhe fuvallatra az aranyló homok felett. Hosszas sétát követően arra lett figyelmes, hogy az egyik dűne mosolyogva nézi.
Látta, hogy a dűne is fiatal, nemrég alakította ki az elhaladó szél. Rögtön beleszeretett aranyhajába.
– Jó napot – mondta. – Milyen az élet odalent?
– Van társaságom. Más dűnék, a nap, a szél és az időnként elhaladó karavánok. Néha nagy a hőség, de azért el lehet viselni. És odafent? Milyen ott élni?
– Itt is van szél és nap, de én tudok úszni az égen, és sok dolgot megismerhetek.
– Az én életem rövid – mondta a dűne. – Amikor a szél visszajön az erdőből, eltűnök.
– És ez elszomorít?
– Azt az érzést kelti bennem, hogy nem vagyok jó semmire.
– Én is ugyanezt érzem. Amint erre jön egy újabb fuvallat, elvisz délre, ahol eső lesz belőlem. De hát ez a sorsom.
A dűne habozott egy kicsit, aztán azt mondta:
– Tudod-e, hogy mi itt, a sivatagban úgy hívjuk az esőt, hogy Paradicsom?
– Ó, nem tudtam, hogy ilyen fontossá válhatok – felelte büszkén a felhő.
– Sok legendát hallottam már más, idősebb dűnéktől. Azt mondják, hogy eső után fű nő rajtunk és virágok. De én sose fogom megtudni, milyen az, mert a sivatagban nagyon ritkán esik. Most a felhő habozott. De aztán széles mosolyra húzta a száját:
– Ha akarod, én megöntözhetlek. Bár még csak most jöttem, máris beléd szerettem, és szeretnék örökre itt maradni.
– Amikor először megpillantottalak az égen, én is szerelmes lettem – vallotta be a dűne. – De ha szép, fehér hajadat esőre váltod, rögtön meghalsz!
– A szerelem soha nem hal meg – mondta a felhő. – Csak átalakul. És én meg akarom mutatni neked a Paradicsomot.
És elkezdte apró cseppekben simogatni a dűnét. Sokáig voltak így együtt, mígnem megjelent az égen egy szivárvány.
Másnap a kis dűne virágba borult. Ezt látva, az Afrikába igyekvő felhők azt hitték, hogy már elérték az erdőt, és ők is megöntözték. Húsz évvel később a dűnéből oázis lett, amely fái árnyékával hűsítette az arra járókat. Mindez azért történhetett így, mert egy szerelmes felhő nem félt az életét adni a szerelemért.

részlet: Paulo Coelho: Mint az áradó folyó, Athenaeum Kiadó, 2012.


3. Szegényeket ruházni

Gyullaszd fel szívünket szereteted Szentlelkével,
Istenünk, hogy mindig csak azt gondoljuk,
ami neked kedves és hozzád méltó,
és testvéreinkben őszinte szívvel szerethessünk téged.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: A szeretet ajándékáért)

25Ha zálogba vetted embertársad köpenyét, naplemente előtt add vissza neki. 26Hiszen az az egyetlen takarója, testének öltözete, és nincs egyebe, amiben alhatna. Ha hozzám kiált, meghallgatom, mert én irgalmas vagyok. (Kiv 22,25-26)

17Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. (Tób 1,17)

16Kenyeredből juttass az éhezőnek és ruhádból a mezítelennek. Mindabból amiben bővelkedsz, adj, s szemrehányás nélkül adj alamizsnát. (Tób 4,16)

21Jób így imádkozott:
»Mezítelen jöttem ki anyám méhéből
és meztelen térek oda vissza;
az Úr adta s az Úr elvette,
amint az Úrnak tetszett, úgy lett,
legyen áldott az Úr neve!« (Jób 1,21)

19Láttam-e veszni indulót úgy, hogy nem volt ruhája, és szegényt úgy, hogy nem volt takarója. (Jób 31,19)

6Íme, ez az a böjt, amely tetszik nekem: oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, és minden igát törj össze! 7Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el! (Iz 58,6-7)

25Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? 26Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? 27Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? 28És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; 29mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. 30Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? 31Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ 32Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. 33Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja. (Mt 6,25-34)

9Ne legyen se aranyatok, se ezüstötök, sem rézpénz az övetekben, 10sem úti tarisznyátok, se két ingetek, se sarutok, se bototok! (Mt 10,9-10)

10Ekkor megkérdezte őt a tömeg: »Mit cselekedjünk tehát?« 11Ő ezt felelte nekik: »Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen.« (Lk 3,10-11)


22
Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: ‘Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! (Lk 15,22)

27
Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra (Gal 3,27)

7Mert semmit sem hoztunk magunkkal a világra, és el sem vihetünk semmit. 8Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal. 9Mert akik gazdagok akarnak lenni, kísértésbe esnek, kelepcébe, sok haszontalan és káros kívánságba, amelyek pusztulásba és romlásba döntik az embert. 10Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak. (1Tim 6,7-10)

14Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt? 15Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, 16valaki pedig közületek azt mondja neki: »Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? (Jak 2,14-16)

A „mezítelen élet” csupasz, fagyos és veszélyeztetett. Mindez már három figyelmeztetés az irgalmasság gyakorlására. Az ember legnagyobb megaláztatása a csupaszság, különösen is a benső rejtett titkainak feltárása. A mezítelenekkel irgalmasságot gyakorolni azt jelenti: az ő rejtett titkaikat nem kutatni, azokat teljesen neki meghagyni. Szomorú dolog az is, ha valaki bensőjében csak fagyosságot, ridegséget, hidegséget fedez fel. Számukra reményt nyújtani, bennük újra a tüzet lángra lobbantani a keresztény irgalmasság megmutatkozása. A mezítelenség veszélyeztetettséget is jelent. Az ember mezítelen jött a világra és mezítelenül költözik el innen (vö. Jób 1,21). Ilyen értelemben a mezítelenek ruházni azt is jelenti, hogy reményt nyújtani az élet veszélyeivel szemben. A keresztény feladata, hogy mellette senki nem szabad fázni, csupasz vagy veszélyeztetettnek lenni.

Történet:

Egyszer télvíz idején, amikor Márton éppen kilépett Amiens kapuján, egy mezítelen koldusba botlott, aki senkitől nem kapott alamizsnát. Márton megértette, hogy ez az ember miatta van ott. Kardot rántva, egyetlen megmaradt köpenyét kettévágta, és az egyik felét a koldusnak adta, maradék felét pedig magára kanyarította. A következő éjszakán meglátta Krisztust: köpenyének az a darabja volt rajta, amivel betakarta a koldust, és hallotta, amint ezt mondta a körötte álló angyaloknak: „Márton, a hittanuló takart be engem ezzel a ruhával.”

Szent Márton legendájából


4. Utasoknak szállást adni

Urunk, Istenünk,
teelőtted senki sem idegen,
a te segítségedtől senki sincs távol.
Kérünk, tekints kegyesen a menekültekre és a száműzöttekre,
a hontalanokra és a családjuktól elszakadt gyermekekre.
Add, hogy visszatérhessenek hazájukba,
mi pedig jó szívvel legyünk az ínségesekhez és a hontalanokhoz.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: A menekültekért és száműzöttekért)

1Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. 2Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, 3és így szólt: »Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! 4Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt!5Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!« Azok így szóltak: »Tégy, ahogy mondtad!«
6Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: »Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!« 7Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. 8Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. (Kiv 18,1-8)

20A jövevényhez ne légy kegyetlen és ne sanyargasd, hiszen ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. (Kiv 22,20)

9A jövevényt ne nyomd el, hiszen ismeritek a jövevény életét, mivel ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. (Kiv 23,9)

33Ha jövevény lakik földeteken, s tartózkodik köztetek, ne tegyetek szemrehányást neki: 34olyan legyen köztetek, mint a bennszülött, s úgy szeressétek, mint önmagatokat, hisz ti is jövevények voltatok Egyiptom földjén. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek! (Lev 19,33-34)

32Nem hált a jövevény az utcán, nyitva állt ajtóm a vándornak! (Jób 31,32)

7Íme, törd meg az éhezőnek kenyeredet,
és a bujdosó szegényeket vidd be házadba!
Ha mezítelent látsz, takard be,
és testvéred elől ne zárkózz el! (Iz 58,7)


13Miután ők (a napkeleti bölcsek) elvonultak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában és így szólt: »Kelj föl, vedd magad mellé a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, amíg nem szólok neked! Heródes ugyanis keresni fogja a kisgyermeket, hogy megölje őt.« 14Erre ő fölkelt, éjjel maga mellé vette a gyermeket és anyját, és eltávozott Egyiptomba. 15Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott:»Egyiptomból hívtam ki fiamat«. (Mt 2,13-15)

20Jézus azt felelte neki: »A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.« (Mt 8,20)

4Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, 5hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. 6Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, 7és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. (Lk 2,4-7)

5»Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« 6Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. 7Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« (Lk 19, 5-7)

13Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, 14s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. 16De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék.17Megszólította őket: »Miről beszélgettek egymással útközben?« Ők szomorúan megálltak. 18Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: »Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?« 19Ő megkérdezte tőlük: »Micsoda?« Azt felelték: »A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. 20Hogy hogyan adták őt a főpapok és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg őt. 21Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, 23s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. 24Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.«
25Erre ő azt mondta nekik: »Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! 26Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?« 27És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. 28Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De marasztalták: »Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!« Bement hát, hogy velük maradjon. 30Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. 32Ők pedig így szóltak egymáshoz: »Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?« 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Azok elmondták: »Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!« 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor. (Lk 24,13-35)

28Erre azt kérdezték tőle: »Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?« 29Jézus azt felelte: »Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.« (Jn 6,28)

6Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. (Gal 5,6)

20A mi hazánk azonban a mennyekben van, ahonnan mint üdvözítőt várjuk az Úr Jézus Krisztust. (Fil 3,20)

13Ők mindannyian hitben haltak meg, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak messziről szemlélték és üdvözölték azokat, és megvallották, hogy zarándokok és jövevények a földön. 14Mert akik így beszélnek, azt jelzik, hogy hazát keresnek. 15Ha ugyanarra gondoltak volna, amelyből kiköltöztek, lett volna még idejük visszatérni, 16ők azonban egy jobb haza felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli, hogy őt az ő Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik. (Zsid 11,13-16)

2Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, mert általa egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be szállásra. (Zsid 13,2)

14Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Vajon a hit üdvözítheti-e őt?15Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, 16valaki pedig közületek azt mondja neki: »Menj békében, melegedjél és lakjál jól!« – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? 17Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában. 18De azt mondja valaki: »Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak.« Mutasd meg nekem hitedet tettek nélkül, és én megmutatom neked a tettekből a hitemet. 19Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek! 20Akarod azonban tudni, ó balga ember, hogy a hit tettek nélkül meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk, nem a tettei által igazult meg, feláldozva fiát, Izsákot az oltáron? 22Láthatod, hogy a hite közreműködött a tetteinél, és a hite a tettek által lett tökéletessé. 23Így beteljesedett az Írás, amely azt mondja: »Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki«, és Isten a barátjának nevezte. 24Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által. 25Hasonlóképpen a parázna Ráháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor befogadta a kémeket, és más úton bocsátotta el őket? 26Mert ahogyan halott a test lélek nélkül, úgy a hit is halott tettek nélkül. (Jak 2,14-26)

9Legyetek vendégszeretők egymás iránt zúgolódás nélkül! (1Pt 4,9)

18Gyermekeim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal! (1Ján 3,18)

A Hit éve jó alkalom lesz a szeretetről (karitászról) való tanúságtétel fokozására is. Szent Pál figyelmeztet bennünket:
„Most megmarad ez a három: a hit, a remény és a szeretet, de a legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13). Még erőteljesebb szavakkal – amelyek mindig kötelezőek maradnak a keresztények számára – mondja Szent Jakab: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: »Menj békében, melegedj, és lakjál jól!«, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: »Neked hited van, nekem meg tetteim.« Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.” (Jak 2,14-18).
A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad. A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra, úgy, hogy egyik a másik számára nyitja meg az utat. Valóban sok keresztény szenteli oda életét a magányosoknak, a peremre szorultaknak, azoknak, akiket mások kirekesztettek, mert nekik van elsősorban szükségük a figyelemre, őket a legfontosabb támogatni, mert bennük ismerhetjük föl a Krisztus arcát. A hit által ismerhetjük föl a föltámadott Úr arcát azokban, akik szeretetünket várják.
„Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek!” (Mt 25,40) – ezeket a figyelmeztető szavakat nem szabad elfelednünk, melyek állandóan arra hívnak, hogy térjünk meg ahhoz a szeretethez, mellyel Ő visel gondot miránk. A hit képesít arra bennünket, hogy felismerjük Krisztust, és az Ő szeretete sürget, hogy mindannyiszor segítsünk neki, amikor életünk útján felebarátunkban találkozunk vele. A hit erősít meg, hogy reménnyel és elkötelezettséggel tekintsünk világunkra, várva az „új eget és új földet, melyekben igazságosság lakik” (vö. Jel 21,1.; 2Pét 3,13). XVI. Benedek pápa: Porta Fidei, 14. pont

Földi élete folyamán megtapasztalja az ember, hogy egész léte egy zarándoklat; az ember „homo viator”-ként él a földön. „Az ember még nincs, reméli, hogy majd lesz”  (Blaise Pascal). Ilyen értelemben minden ember idegen, utazó a földön, egy cél felé haladó létező. A keresztény irgalmasság fontos feladata, hogy a célt eltévesztőknek és a magányosan vándorlóknak otthont és nyugalmat biztosítsanak. Idegen az, akinek gondolkodása, viselkedése, életvitele eltér a mienktől. Az ilyen ember bennünk bizalmatlanságot kelt, az ilyent nem szívesen fogadjuk be. Ha ezt mégis megtesszük, Krisztus parancsa miatt gyakorlunk vele irgalmat, mert ő maga azonosult az ilyen emberrel. Ezáltal az irgalmasságot gyakorló ember saját gyengeségeit, emberi korlátait felülmúlja.

5. Betegeket látogatni

Urunk, Istenünk,
egyszülött Fiad a te akaratodból gyöngeségeinket hordozta,
hogy megmutasd, mily erő rejlik az emberi erőtlenségben és türelemben.
Hallgasd meg jóságosan könyörgéseinket
betegségben sínylődő (N. testvérünkért) testvéreinkért.
Add, hogy mindazok, akiket fájdalom és betegség gyötör,
érezzék át, hogy azok közé tartoznak,
akiket az Evangélium boldognak hirdet,
és tudják meg, hogy együtt szenvednek
a világ üdvéért szenvedő Krisztussal.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: Betegekért)

2Boldog, aki a szegénynek gondját viseli!
A nyomorúság napján megmenti őt az Úr.
3Az Úr megtartja őt és élteti, boldoggá teszi a földön,
és nem adja át ellenségei dühének.
4Az Úr megsegíti őt fájdalmainak ágyán;
enyhülést adsz neki, valahányszor betegen fekszik.

5Így szóltam: »Uram, kegyelmezz nekem,
gyógyíts meg, bár vétettem ellened!«
6Ellenségeim rosszat mondanak rólam:
»Mikor hal meg, hogy neve is kivesszen?«,
7s ha eljön valaki, hogy meglátogasson,
hiábavalóságot beszél;
szíve megszedi magát gonoszsággal,
kimegy az utcára és kibeszéli.

8Suttog ellenem minden ellenségem,
rosszat terveznek ellenem.
9»Átok borult rá,
ha lefekszik, nem kel föl többé.«
10Még jó barátom is, akiben reméltem,
aki kenyeremet ette, felemelte sarkát ellenem.

11Te azonban, Uram, légy hozzám irgalmas,
állíts talpra engem, hadd fizessek meg nekik!
12Abból tudom majd meg, hogy bennem kedved leled,
hogy ellenségem nem örvendezik fölöttem.
13Felkarolsz engem ártatlanságomért,
és színed elé állítasz mindörökké.

14Áldott legyen az Úr, Izrael Istene,
öröktől fogva mindörökké. Ámen! Ámen! (Zsolt 41,2-14)

39Ne restellj beteget látogatni,
ezáltal erősödsz meg a szeretetben! (Sir 7,39)

23Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között. 24Elterjedt a híre egész Szíriában, és odavitték hozzá mindazokat, akik rosszul voltak, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek, az ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és a bénákat, ő pedig meggyógyította őket. 25Nagy tömeg követte őt Galileából és a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról. (Mt 4,23-25)

5Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: 6»Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.« 7Azt mondta neki: »Megyek és meggyógyítom.« 8De a százados így válaszolt: »Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. 9Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: ‘Menj!’, elmegy, vagy a másiknak: ‘Gyere!’, odajön, a szolgámnak pedig: ‘Tedd ezt!’, megteszi.«
10Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: »Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. 11Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. 12Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!« 13Ezután Jézus így szólt a századoshoz: »Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.« És meggyógyult a szolgája abban az órában.
14Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. 15Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki.
16Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akiknek valami bajuk volt, meggyógyította, 17hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
‘Ő a mi gyengeségeinket magára vette,
és betegségeinket hordozta’. (Mt 8,5-17)

18Amíg ezeket mondta nekik, odajött egy elöljáró, leborult előtte és azt mondta: »A lányom most halt meg, de gyere, tedd rá a kezedet és élni fog.« 19Jézus fölkelt és követte őt a tanítványaival.
20Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette a ruhája szegélyét. 21Azt gondolta magában: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« 22Jézus megfordult, meglátta őt és azt mondta neki: »Bízzál lányom! A hited meggyógyított téged.« És abban az órában meggyógyult az asszony.
23Amikor Jézus bement az elöljáró házába és látta a fuvolásokat és a tolongó tömeget, így szólt: 24»Távozzatok! Nem halt meg a kislány, csak alszik.« De azok kinevették. 25Mikor kiküldték a tömeget, ő bement, megfogta a lány kezét, és a kislány fölkelt. 26Ennek a híre elterjedt azon az egész vidéken.
27Amikor Jézus továbbment onnan, két vak követte őt és így kiáltozott: »Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!« 28Amint hazaérkezett, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: »Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni?« Azok ezt válaszolták neki: »Igen, Uram!« 29Erre ő megérintette a szemüket és így szólt: »Legyen nektek hitetek szerint.« 30Ekkor megnyílt a szemük. Jézus pedig komolyan rájuk parancsolt: »Vigyázzatok, senki meg ne tudja!« 31De ők, mihelyt kimentek, szétvitték a hírét azon az egész vidéken.
32Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. 33Kiűzte belőle az ördögöt, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: »Soha nem történt még ilyen Izraelben!« 34A farizeusok pedig azt mondták: »Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.«
35Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. 36Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. (Mt 9,18-36)

21Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. 22És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: »Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy ördög.«23Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki.
A tanítványai odamentek hozzá és kérték: »Küldd el őt, mert kiabál utánunk!« 24Ekkor így szólt: »Nem kaptam küldetést máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.« 25Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: »Uram, segíts rajtam!« 26Erre így válaszolt: »Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.« 27De az asszony csak folytatta: »Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.« 28Erre Jézus így szólt hozzá: »Asszony, nagy a te hited! Történjék veled akaratod szerint!« És abban az órában meggyógyult a lánya.
29Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. 30Nagy tömeg jött oda hozzá: voltak velük sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. 31A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a nyomorékokat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. (Mt 15,21-31)

40Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: »Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.« 41Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s azt mondta neki: »Akarom, tisztulj meg!« 42Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. 43Erélyesen ráparancsolt, és azonnal elküldte őt e szavakkal: 44»Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.« 45De az, mihelyt elment, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől. (Mk 1,40-45)

30Jézus akkor így kezdett beszélni: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. 31Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. 32Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. 33Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. 34Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. 35Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ‘Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.’ 36Mit gondolsz, e három közül melyik lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?« 37Az így felelt: »Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.« Jézus erre azt mondta neki: »Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!« (Lk 10,30-37)

1Péter és János pedig felmentek a templomba a kilenc órai imádság idején. 2Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. 3Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. 4Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: »Nézz ránk!«5Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. 6Péter azonban így szólt: »Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!« 7Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre annak azonnal erő szállt a lábába és talpába, 8úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 9Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. 10Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt. (Csel 3,1-10)

36Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. 37Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. 38Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: »Ne késlekedj hozzánk jönni!« 39Péter erre útra kelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. 40Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: »Tabíta, kelj föl!« Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. 41Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. 42Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban. (Csel 9,36-42)

8Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni. 9Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában, 10fennhangon azt mondta: »Állj fel egyenesen, a lábaidra!« Az felugrott és járkált. (Csel 14,8-10)

14Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház presbitereit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! 15A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr felsegíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer.16Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése. (Jak 5,14-16)

Általános emberi tapasztalat, hogy nagyon sokszor nem maga a betegség az, ami elviselhetetlenné teszi a fájdalmat, hanem sokszor az a tapasztalat, hogy a beteg hasztalanul vár valakire. Elkeserítő tapasztalat, amikor egy szenvedő azt kell mondja: „Nincs emberem”! Ez nem vád, hanem fájdalom és segélykiáltás. A beteg számára jelen lenni, mellette állni az egyik legnagyobb jó, amit vele tehetünk. A vele irgalmat gyakorló nem tudja betegségét meggyógyítani, testi szenvedéseit enyhíteni, de pusztán csendes jelenlétével ki tudja fejezni, hogy a beteg betegen is érték, egy kegyelem a világ számára. A betegek látogató pusztán jelenlétével is kifejezi: „nem azt keresem, ami a tietek, hanem titeket” (2Kor 12,14).

6. Börtönben levőket látogatni

Mindenható és irgalmas Istenünk,
aki egyedül ismered a szívek titkait:
ismered az igazat, és meg tudsz kegyelmezni a bűnösöknek.
Kérünk, hallgasd meg könyörgéseinket,
melyeket börtönben sínylődő gyermekeidért intézünk hozzád.
Add, hogy elesettségükben emelje fel őket
a türelem és a remény;
és mielőbb bántatlanul visszatérjenek övéikhez.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön–örökké. Ámen.
(Római Misekönyv - Szentmisekönyörgés: A börtönben sínylődőkért)

19Amikor a gazda (Putifár) meghallotta felesége szavát, nagyon megharagudott. 20Börtönbe vettette Józsefet, abba, amelyikben a király foglyait őrizték. Ott maradt tehát, bezárva. 21Az Úr azonban Józseffel volt. Megkönyörült rajta, és kedvessé tette őt a főfoglár szemében, 22úgyhogy az József kezére bízta az összes foglyot, akiket a börtönben tartottak, és mindent, amit kellett, ő intézett. 23Nem is volt a főfoglárnak semmi gondja semmire sem, amit rábízott, mert az Úr vele volt, és sikerre vitte minden cselekedetét. (Ter 39,19-23)

11Amikor tehát a káldeaiak hadserege elvonult Jeruzsálem alól a fáraó hadserege miatt, 12Jeremiás elindult Jeruzsálemből, hogy Benjamin földjére menjen, és kivegye onnan osztályrészét a nép között. 13De amikor a Benjamin-kapuhoz ért, ott volt egy felügyelő, név szerint Jeria, Hananja fiának, Selemjának a fia, aki elfogta Jeremiás prófétát, és azt mondta: »A káldeaiakhoz akarsz átszökni!« 14Jeremiás azonban így szólt: »Hazugság! Nem akarok átszökni a káldeaiakhoz!« De Jeria nem hallgatott rá, hanem elfogta Jeremiást, és a főemberekhez vitte. 15Haragudtak a főemberek Jeremiásra, ezért megverették és börtönbe vetették Jonatán írnok házában, mert azt tették meg fogháznak. 16Így került Jeremiás a tömlöcbe, a boltozatos üregbe, és ott maradt Jeremiás számos napon át. 17Egyszer érte küldött Cidkija király, és elhozatta őt. Megkérdezte tőle a király titokban, a házában: »Van-e ige az Úrtól?« Erre Jeremiás így szólt: »Van.« Majd ezt mondta: »Babilon királyának kezébe kerülsz.« 18Azután így szólt Jeremiás Cidkija királyhoz: »Mit vétettem ellened, szolgáid ellen és ez ellen a nép ellen, hogy fogházba vetettetek engem? 19Hol vannak prófétáitok, akik így prófétáltak nektek: ‘Nem jön Babilon királya ellenetek és ez ellen az ország ellen?’ 20Most tehát hallgass meg, kérlek, uram király! Jusson színed elé könyörgésem, és ne vitess vissza Jonatán írnok házába, nehogy meghaljak ott!« 21Erre megparancsolta Cidkija király, hogy helyezzék át Jeremiást az őrség udvarába, és adjanak neki naponta egy kenyércipót a pékek utcájából, míg el nem fogy minden kenyér a városból. Jeremiás tehát az őrség udvarában maradt. (Jer 37,11-21)

47Még beszélt, amikor íme, Júdás, a tizenkettő közül az egyik megérkezett, és vele nagy tömeg kardokkal és dorongokkal a főpapoktól és a nép véneitől. 48Aki elárulta őt, jelt adott nekik: »Akit megcsókolok, ő az, fogjátok el!« 49Mindjárt odalépett Jézushoz és azt mondta: »Üdvözlégy, Mester!« És megcsókolta. 50Jézus így szólt hozzá: »Barátom, ezért jöttél!« Akkor odamentek, kezet emeltek Jézusra és megragadták őt. 51És íme, az egyik azok közül, akik Jézussal voltak, kinyújtotta a kezét, kihúzta a kardját, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.
52Jézus erre azt mondta neki: »Tedd vissza a kardodat a helyére. Mert mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el. 53Vagy azt hiszed, nem kérhetném Atyámat, hogy azonnal küldjön nekem több, mint tíz légió angyalt? 54De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?« 55Abban az órában Jézus azt mondta a tömegeknek: »Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok engem. Mindennap a templomban ültem és tanítottam, és nem fogtatok el.« 56Mindez azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Akkor a tanítványok mindnyájan otthagyták őt és elfutottak. (Mt 26,47-56)

17Heródes ugyanis parancsot adott és elfogatta Jánost. Megkötöztette őt a börtönben Heródiás miatt, aki a testvérének, Fülöpnek volt a felesége, de ő feleségül vette. 18János ugyanis azt mondta Heródesnek: »Nem szabad a testvéred feleségét elvenned.« 19Ezért aztán Heródiás ármánykodott ellene, és meg akarta őt ölni, de nem volt képes rá. 20Heródes ugyanis tartott Jánostól. Tudta róla, hogy igaz és szent férfiú, ezért védelmébe vette, őt hallgatva sokszor kétkedés fogta el, és szívesen hallgatta. (Mk 6,17-20)

12Kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. 13Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. (Lk 31,12-13)

1Ugyanebben az időben Heródes király felemelte kezét, hogy az egyházból néhány emberre lesújtson. 2Így karddal kivégeztette Jakabot, János testvérét. 3Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak. 4Miután elfogatta őt, börtönbe vetette, és őrizetbe adta négy, egyenként négyszemélyes katonai őrségnek. Az volt a szándéka, hogy Húsvét után a nép elé vezetteti. 5Pétert tehát a börtönben őrizték, az egyház pedig szüntelenül könyörgött érte Istenhez. (Csel 12,1-5)

22A nép is összecsődült ellenük (ti. Pál és Szilás ellen), a bírák pedig letépették a ruháikat, és megvesszőztették őket. 23Sok ütést mértek rájuk, aztán börtönbe vetették őket. Az őrnek pedig megparancsolták, hogy szigorúan őrizze őket. 24Miután ilyen parancsot kapott, a belső tömlöcbe vitte őket, a lábukat pedig kalodába zárta.
25Éjféltájban Pál és Szilás imádkozva dicsérték Istent, a foglyok pedig hallgatták őket. 26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, s a börtön alapjai meginogtak. Egyszerre minden ajtó kinyílt, és mindnyájuk bilincsei leoldódtak. 27Amikor a börtönőr felriadt és azt látta, hogy a börtön ajtajai nyitva vannak, kirántotta a kardját, és meg akarta magát ölni abban a hitben, hogy a foglyok megszöktek. 28Pál azonban fennhangon így kiáltott: »Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindannyian itt vagyunk!« 29Az erre világosságot kért, beljebb ment, és remegve borult Pál és Szilás lábához. 30Azután kivezette őket és így szólt: »Uraim, mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek?« 31Azok azt felelték: »Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe.« 32Aztán hirdették neki az Úr igéjét, és mindazoknak, akik a házában voltak. 33Ő pedig még abban az éjjeli órában elvitte őket, megmosta sebeiket, s mindjárt megkeresztelkedett, és vele övéi is mindnyájan. 34Aztán bevezette őket otthonába, asztalt terített nekik, és örvendezett háza népével együtt, hogy híve lett Istennek.
35Miután megvirradt, a bírák elküldték a törvényszolgákat ezzel az üzenettel: »Bocsásd el azokat az embereket!« 36A börtönőr pedig elvitte Pálnak az üzenetet: »A bírák ideküldtek, hogy bocsássalak el titeket. Most tehát menjetek ki, és távozzatok békével!« 37Pál azonban azt mondta neki: »Mielőtt elítéltek volna minket, nyilvánosan megvesszőztek és börtönbe vetettek, noha római polgárok vagyunk, s most titokban kiutasítanak? Azt már nem! Jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki minket!« 38A törvényszolgák pedig hírül vitték ezeket a szavakat a bíráknak. Azok megijedtek, amikor meghallották, hogy római polgárok. 39Eljöttek tehát és megkövették, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból. 40Amikor kijöttek a börtönből, betértek Lídiához. Miután látták a testvéreket, és megvigasztalták őket, útra keltek. (Csel 16,22-40)

8Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. (2Tim 1,8)

8Ezért, bár Krisztusba vetett nagy bizalmamnál fogva meg is parancsolhatnám neked azt, ami helyes, 9a szeretetnél fogva azonban inkább kérlek én, amint vagyok, az öreg Pál, aki most fogoly is Krisztus Jézusért. 10Fiamért, Onezimoszért könyörgök, akit bilincseimben nemzettem, 11aki egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. 12Visszaküldtem hozzád, mint a saját szívemet. (Filem 1,8-12)

32Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki, 33s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek. 34Mert részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van. 35Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma. (Zsid 10,32-35)

3Emlékezzetek meg a foglyokról, mintha ti is velük együtt foglyok volnátok, és azokról, akiket nyomorgatnak, mint akik magatok is testben vagytok. (Zsid 13,3)

10Semmit se félj a rád váró szenvedésektől! Íme, az ördög közületek egyeseket börtönbe fog vetni, hogy próbára tegyen titeket, és szorongatásotok lesz tíz napig. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10)


A fogság szörnyű élmény. Az ember szabadsága korlátozva van. A fogságban lévőket kiváltani/látogatni, az ő szabadásuk visszaadását jelenti. Jézus maga is vállalta a rabságot, a szabadság külső korlátozását, hogy az emberiség benső szabadságát újra visszaadja. Ezért volt magasztos a keresztényeknek, és azon belül is a fogolykiváltó szerzetesrendeknek, azon magatartása, hogy mások szabadságáért az önmagukéról lemondtak. A maga módján minden ember rabságban van: az élet még nem valósult meg az emberben teljesen, az ember céljai és elképzelései csak egész kis mértékben valósulnak meg. Maga a test is sokszor egy börtön, ezt különösen is akkor tapasztalja meg az ember, amikor a test a lélek ellen tusakodik. A fogságban lévőknek szabadságot adni ezért azt is jelenti, hogy az irgalmasságot gyakorló saját létében megmutatja, hogy a szabadság utáni vágy már a földön megvalósítható a belső szabadság által.

Történet:

Szent (vagy IX.) Lajos francia király anyja, Blanka, egyik nap elment Párizsban a börtön előtt. Az ablakon át egy rab kérte, hogy adja neki vissza szabadságát. Blanka azt felelte:
- Ezt nem tehetem, de szószólód leszek, hogy megnyerhesd szabadságodat.
Elment tehát Lajos fiához, elvezette a börtönbe és kérte:
- Az én kedvemért engedd szabadon ezt a szegény embert!
A király teljesítette kérését, maga elé vezettette a foglyot és így szólt:
- Visszaadom neked szabadságodat, de el ne felejtsd megköszönni anyámnak, mert nélküle nem részesültél volna kegyelemben.

A mennyei király sem tagadja meg anyja kéréseit, ezt mutatja a kánai menyegző is, hol anyja kérésére tett először csodát.


7. Halottakat eltemetni 

Urunk, Jézus Krisztus,
te három napon át sírban nyugodtál,
és ezzel megszentelted híveid sírját.
Ezért a sírbatétel számunkra nemcsak a test temetése,
hanem növeli bennünk a feltámadás reményét is.
Kérünk, add, hogy N. testvérünk,
békességben nyugodjék mindaddig,
amíg majd életre kelted a feltámadás napján,
mert te vagy Urunk a feltámadás és az élet.
Engedd, hogy a mennyei örök világosságot
a Te tündöklő arcodon lássa meg!
Aki élsz és uralkodol, mindörökkön–örökké. Ámen.
(Temetési szertatáskönyv: A sír megáldása)

19Arcod verejtékével edd kenyeredet,
míg vissza nem térsz a földbe,
amelyből vétettél,
– mert por vagy, és visszatérsz a porba! (Ter 3,19)

7Ábrahám életének napjai százhetvenöt esztendőt tettek ki. 8Aztán elhunyt, meghalt késő öregségben, élemedett korban, napokkal telten, és népéhez tért. 9Erre fiai, Izsák és Izmael eltemették a Makpéla barlangjában, amely Mamréval szemben a hetita Cohár fiának, Efronnak mezején van, 10amelyet Ábrahám megvásárolt Hét fiaitól. Ott temették el őt, és a feleségét, Sárát. (Ter 25,7-10)

16Szalmanasszár idejében bőséges alamizsnát adtam testvéreimnek, akik népemhez tartoztak. 17Kenyeremet az éhezőknek, ruhámat a mezíteleneknek adtam, s ha láttam, hogy meghalt valaki népemből és kivetették Ninive falai mögé, eltemettem. 18Eltemettem azokat is, akiket Szanherib király ölt meg, amikor Júdából menekült a büntetés idején, amelyet az Ég Királya művelt vele a káromlásokért, amelyekkel káromolta – Izrael fiai közül sokakat megölt haragjában –, én elvittem és eltemettem őket. Szanherib kereste és nem találta őket. 19Ekkor a niniveiek közül valaki megmondta a királynak, hogy én temettem el őket. Amikor megtudtam, hogy a király ezt tudja rólam és keres, hogy megöljön, elrejtőztem és félelmemben elmenekültem. 20Erre minden vagyonomat elkobozták a királyi kincstár számára, és nem maradt számomra más, mint feleségem Anna és fiam Tóbiás. (Tób 1,16-20)

1Asszarhaddon idejében tehát visszatértem házamba és visszakaptam feleségemet Annát és fiamat Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. 2Meg volt terítve számomra az asztal és finom ételeket láttam. Így szóltam fiamhoz Tóbiáshoz: »Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide, s egyék velünk. Megvárlak fiam, amíg visszajössz.« 3Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: »Apám!« Ezt mondtam neki: »Mi van fiam?« Ő ezt válaszolta: »Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.« 4Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. 5Aztán hazatértem, megfürödtem és szomorúan fogyasztottam el kenyeremet, 6s eszembe jutott, amit Ámosz próféta mondott Bételről: »Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé.« 7Elkezdtem sírni. Napnyugta után elmentem, megástam a sírt és eltemettem. 8Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: »Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.« 9Ezen az éjjelen megfürödtem a temetés után, kimentem az udvaromba és elaludtam a fal mellett, s arcomat nem takartam be a meleg miatt. (Tób 2,1-9)

17Törd meg kenyeredet, és öntsd borodat az igazak sírjára, de ne adj a bűnösöknek. (Tób 4,17)

12Nos tehát, amikor imádkoztál, te és Sára, imádságtokat Isten fölséges színe elé vittem, hasonlóképpen azt is, amikor eltemetted a halottakat. 13Mivel nem haboztál fölkelni és otthagyni ebédedet és elmentél eltemetni a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyelek. 14Ugyanakkor elküldött Isten, hogy meggyógyítsalak téged és menyedet, Sárát. 15Én Ráfael vagyok, egy a hét szent angyal közül, akik készen állunk, hogy az Úr fönséges színe elé lépjünk.« (Tób 12,12-15)

37bde a halottól se tagadd meg a kegyeletet! (Sir 7,35b)

6Meghalnak nagyok és kicsinyek ebben az országban, nem temetik el és nem siratják meg őket; nem vagdossák meg magukat, s hajukat sem nyírják le miattuk. (Jer 16,6)

6Amikor Heródesnek születésnapja volt, Heródiás lánya kiállt középre és táncolt. Tetszett ez Heródesnek, 7ezért esküvel megígérte, hogy megadja neki, bármit kér is tőle. 8Mivel az anyja már előre kioktatta, így szólt: »Add ide nekem egy tálon Keresztelő János fejét.« 9A király elszomorodott, de az eskü és az asztalnál ülők miatt megparancsolta, hogy adják oda neki. 10Elküldött és lefejeztette Jánost a börtönben. 11A fejét odavitték egy tálon és átadták a lánynak, az meg odavitte anyjának. 12A tanítványai pedig fogták a holttestet és eltemették őt, aztán elmentek és hírül vitték Jézusnak. (Mt 14,6-12)

22Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, 23és így esedezett hozzá: »A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!« 24El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta.
25Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, 26és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, 27amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. 28Azt gondolta: »Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.« 29Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. 30De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: »Ki érintette meg a ruhámat?« 31Tanítványai azt felelték neki: »Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem?« 32Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. 33Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. 34Ő pedig ezt mondta neki: »Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.«
35Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: »A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?« 36Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: »Ne félj, csak higgy!« 37Nem engedte meg, hogy más vele menjen, csak Péter, Jakab és János, Jakab testvére. 38Odaérkeztek a zsinagóga-elöljáró házához, ahol látta a tolongást, s a hevesen sírókat és jajgatókat. 39Bement, és azt mondta nekik: »Miért zajongtok és sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.« 40De azok kinevették. Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. 41Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: »Talíta, kúmi!« – ami azt jelenti: »Kislány, mondom neked, kelj fel!« – 42A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt ugyanis. Mindenki nagyon csodálkozott. 43Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak a lánynak enni. (Mk 5, 22-43)

42Mikor beesteledett – mivel a készület napja, azaz szombat előtti nap volt –, 43odajött az arimateai József, egy előkelő tanácsos, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 44Pilátus nem akarta elhinni, hogy már meghalt. Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. 45Amikor a századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek ajándékozta a testet. 46József pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, és begöngyölte a gyolcsba. Azután egy sziklába vágott sírba helyezte, és a sírbolt bejáratához egy követ hengerített. 47Mária Magdolna pedig és Mária, József anyja figyelték, hogy hová helyezték. (Mk 15,42-47)

11Történt pedig, hogy ezután egy Naim nevű városba ment, és vele mentek tanítványai és nagy népsokaság. 12Mikor a város kapujához közeledett, íme, egy halottat vittek ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a város sok lakosa kísérte. 13Amikor meglátta őt az Úr, megesett rajta a szíve, és ezt mondta neki: »Ne sírj!« 14Majd odament, és megérintette a hordágyat. Erre azok, akik vitték, megálltak. Ezt mondta: »Ifjú! Mondom neked: kelj föl!« 15A halott pedig felült és beszélni kezdett. Ekkor átadta őt anyjának. 16Mindnyájukat elfogta a félelem, és így dicsőítették Istent: »Nagy próféta támadt közöttünk!« És: »Isten meglátogatta az ő népét!«. 17Az eset híre elterjedt egész Júdeában, és mindenütt a környéken. (Lk 7,11-17)

17Amikor Jézus megérkezett, úgy találta, hogy Lázár már négy napja a sírban van. 18Betánia pedig Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumnyira. 19Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt. 20Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jön, eléje ment, Mária pedig otthon maradt. 21Márta akkor így szólt Jézushoz: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. 22De most is tudom, hogy bármit is kérsz Istentől, Isten megadja neked.« 23Jézus azt felelte neki: »Testvéred fel fog támadni.« 24Márta így szólt hozzá: »Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.« 25Jézus azt mondta neki: »Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, 26és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt?« 27Márta azt felelte neki: »Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön.«
28Miután ezt mondta, elment és hívta a nővérét, Máriát, és odasúgta neki: »A Mester itt van és hív téged.« 29Amikor az meghallotta ezt, gyorsan fölkelt, és hozzá sietett. 30Jézus ugyanis még nem ért a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Márta eléje ment. 31A zsidók pedig, akik a házban vele voltak és őt vigasztalták, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkelt és kiment, utánamentek, mert azt gondolták: »A sírhoz megy, hogy ott sírjon.« 32Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, lábaihoz borult, és azt mondta neki: »Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.« 33Jézus pedig, látva, hogy sír, és hogy a vele érkező zsidók is sírnak, a lelke mélyéig megindult és megrendült. 34Megkérdezte: »Hová tettétek őt?« Azt felelték neki: »Uram, jöjj és lásd!« 35Jézus könnyezett. 36Erre a zsidók azt mondták: »Íme, mennyire szerette őt!« 37De voltak köztük, akik így szóltak: »Ő, aki megnyitotta a vak szemeit, nem tehette volna meg, hogy ez meg ne haljon?«
38Jézus, lelkében még mindig megindulva a sírhoz ment. Egy barlang volt az, és kővel volt befedve. 39Jézus így szólt: »Vegyétek el a követ!« Márta, a megholt nővére azt mondta neki: »Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!« 40Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?« 41A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: »Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem.« 43Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: »Lázár, jöjj ki!« 44S az, aki halott volt, kijött. A lába és a keze pólyával volt körülkötve, és az arcát kendő födte. Jézus azt mondta nekik: »Oldozzátok ki, és hagyjátok elmenni!« (Jn 11,17-44)

2Istvánt pedig istenfélő férfiak eltemették, és nagyon megsiratták. (Csel 8,2)

3Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, 4eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. (1Kor 15,3-4)

A halál a Krisztussal való találkozás szentsége. A halálban a lélek a végső feltámadásig elszakad a testtől. A testnek, mint a lélek templomának megbecsülése, és végső nyugalomra helyezése ezért irgalmassági cselekedet. Megbecsülése a földi létnek, megbecsülése a személynek, aki eltávozott, és akiből szemeink előtt csupán teste maradt meg. Ezért egy szeretett személy halála egy ajándékká és kegyelemmé válhat számunkra. Lázár halála is ez volt Jézus számára: általa megdicsőült az Emberfia.
IRODáK

Plébániai iroda nyitvatártási ideje:

hétfő-péntek: 08:00 - 12:00
hétfő és csütörtök: 17:00 - 19:00

Főesperesi iroda nyitvatártási ideje:

hétfő-péntek: 08:00 - 13:00

ELéRHETőSéGEINK

Parohia Romano Catolică Nr. 1 Carei
Str. 1 Decembrie 1918, nr. 54
RO-445100 Carei

Tel/Fax: +40 261 862 149
Mobil: +40 771 403 183 Email:

plebania@kalazanci.ro

INTéZMéNYüNK

Parohia Romano Catolică Nr. 1 Carei

COD FISCAL 8024129

COD IBAN:
RO96 RNCB 0222 0969 7469 0001
BCR CAREI