A nagykárolyi piarista templom
Kalazanci Szent József

Írta: Bara Júlia

in: Terdik Szilveszter – Bara Júlia: „…kincseiből újat és régit hoz elő”. Válogatás a történeti Szabolcs és Szatmár vármegye görög- és római katolikus szakrális emlékeiből, Nyíregyháza 2014, 90-109 old.

A fényképeket készítette: Áment Gellért

Hálás köszönet az írás és a fényképek közreadásának a jogáért!

A nagykárolyi piaristák betelepítése Károlyi Sándor (1669–1743) nevéhez fűződik, aki a szatmári béke megkötése után, 1712-től kezdődően elnéptelenedett Szatmár megyei birtokaira, így Nagykárolyba is, katolikus svábokat telepíttetett.[1] Az elsőként érkező sváb családok számára minden bizonnyal a szomszédos kaplonyi ferences szerzetesek vagy az udvari káplán látta el a liturgikus szolgálatokat, számbeli növekedésükkel azonban felmerülhetett az igény egy saját templom, illetve plébánia alapítására. Minden bizonnyal gyakorlati oka volt annak, hogy az alapító a piarista szerzetesrend meghívása mellett döntött, akik az egyházi feladatok ellátása mellett az általuk működtetett iskolákban oktatói feladatokat is elláttak. A rendház alapítására Károlyi 1723-ban kapta meg az egri püspök engedélyét, amely egyben feljogosította arra is, hogy az addig a reformátusok használatában levő, egykori Mindenszentek tiszteletére felszentelt plébániatemplomot az ideérkező rendtagok rendelkezésére bocsássa.[2] A templomot Károlyi Sándor még ugyanebben az évben a katolikus lakosság használatába helyezte, helyette pedig a reformátusok számára égetetlen téglából egy kisebb templomot, imaházat építtetett. Nem sokkal később hozzálátott a rendház építésének megszervezéséhez is, amelynek alapkövét végül 1724. április 27-én helyezték el a templom szomszédságában.[3] A munkálatok előrehaladásával a gróf 1725. július 29-én alapítólevelet állított ki a letelepülő piaristák számára, valamint az őket illető anyagi juttatásokat egy külön szerződésben is leszögezte.

Az alapítólevél szerint Károlyi Sándor a nagykárolyi Mindenszentek templomot, illetve a saját költségén épülő rendházat és iskolát a piarista rendnek adja, illetve az ide letelepedő szerzeteseket különböző adományokban részesíti annak érdekében, hogy azok „a keresztény tökéletességre egyesülve erkölcsiekkel és példájukkal a népet vezessék, valamint a gyengébb ifjúság elméjét tudománnyal és ismeretekkel műveljék, és őket az evangéliumi igazságokkal egyező tanulmányok által a mennybe vezető útra megtanítsák”.[4] Az első piarista szerzetesek 1727. október 17-én érkeznek Nagykárolyba. A használatukban levő első épületek, így a rendház, iskola és a középkori Mindenszentek Plébániatemplom mára már elpusztultak, egykoron a jelenlegi templom melletti telken állhattak.[5]

A letelepedő piaristák kezdetben az egykori plébániatemplomban teljesítettek szolgálatot, rövid időn belül azonban ez túl kicsinek bizonyult, emiatt tőle észak-nyugat irányban egy új, nagyobb méretű épület felépítését határozták el. Az 1769–1779 között[6] Franz Sebastian Rosenstingl (1702–1785) bécsi építész tervei alapján, Franz Sieber és fia, Franz Xaver Sieber nagykárolyi építőmesterek irányításával felépült templom alaprajzi elrendezése, homlokzatainak kialakítása, belső berendezése a kisebb átépítések, felújítások ellenére jórészt a 18. századi kialakítását mutatja, és a partiumi késő barokk egyházi építészet egyik kiemelkedő emlékének tekinthető.

A templom monumentális kialakítása, szokatlan, centrális jellegű alaprajzi elrendezése ellenére sokáig elkerülte a művészettörténeti szakirodalom figyelmét. A közelmúltban több olyan tanulmány megjelent, amely a templom oltárait, berendezését, különleges alaprajzi és tértípusát, építéstörténetét, illetve a tervező építész munkásságát ismerteti.[7]

Az, hogy Nagykároly művészettörténeti szempontból ilyen kimagasló kvalitású építészeti emlékkel gazdagodott, illetve a templom berendezéséhez ilyen színvonalas tárgyak tartoznak, főként az építtető Károlyi Antal (1732−1791)  igényességének köszönhető. A levéltári források tanúsága szerint a kegyúr a templomépítés, illetve a berendezés költségeinek fedezése mellett kezdettől fogva a legapróbb részletekre is kiterjedő figyelemmel szervezte, ellenőrizte a munkálatokat, és döntő szerepe volt a különböző építészek, pallérok, mesterek kiválasztásában is.

Az 1769. május 11-én lerakott alapkő mellé elhelyezett, aranyozott réztáblára vésett latin emléktábla-felirat tanúsága szerint a templom fogadalmi templomnak épült, építésével Károlyi Antal Kalazanci Szent József iránti háláját akarta kifejezni, ugyanis a rendalapító közbejárásának tulajdonította azt, hogy tízévi gyermektelen házasság után 1768-ban fia született.[8]

A gróf az építendő templom tervrajzainak elkészítésével egy nagy elismerésnek örvendő, jelentős életművet maga mögött tudó, akadémiai tanárként is tevékenykedő bécsi építészt, Franz Sebastian Rosenstinglt bízott meg. Az építész, eleget téve a felkérésnek, elkészítette a templom alaprajzát, madártávlati rajzát, illetve több részletrajzot, valamint tervrajzokat, részletrajzokat és gipszmodelleket készített az oltárépítményekről, a szószékről, oszlopfejezetekről, a tornyot díszítő szobrokról és a különféle ornamensekről. Tervrajzainak kivitelezésével, illetve a munkálatok felügyeletével két nagykárolyi építőmester, Franz Sieber, majd ennek halála után, 1776-tól kezdődően fia, ifj. Franz Xaver Sieber volt megbízva.[9] Az építkezés 1777-től kezdődően az utolsó fázisába jutott, az év végén pedig hozzákezdtek a templom belső díszítéséhez. A belső díszítésében fontos szerepet játszottak az itt dolgozó asztalos-, műmárványozó-, stukkó-, festő- és aranyozási munkálatokat végző mesterek, akiknek egy része a források tanúsága szerint szintén Bécsből érkezett. A templom oltárképeit ugyancsak Bécsből rendelték meg, a mellékoltárképeket Johann Ignaz Cimbal (1722–1795), a főoltárképet pedig Felix Ivo Leicher (1727–1812) sziléziai származású, akadémiai végzettségű bécsi festőktől.[10]

A munkálatok 1778 nyarán annyira haladtak, hogy 1778. augusztus 2-án sor kerülhetett a templom felszentelésére. Mivel a belső díszítésével párhuzamosan az oltárképek beszerzéséről is gondoskodtak, a templom felszentelésekor már helyükre került a főoltár, a mellékoltárok közül pedig Nepomuki Szent János, Páduai Szent Antal és Szent József oltárképei.[11] A felszentelést követően egy ideig még nem lehetett benne szentmisét tartani, mert hiányoztak a padok, illetve a szertartáshoz szükséges különböző kellékek. Rövidesen elkészültek a padok, az orgonakarzat, a szószék, így 1779. november 1-jétől már rendszeresen tarthattak benne szentmisét. A torony szobrai, amelyeket Rosenstingl tervei szerint faragtak ki, 1779 decemberében kerültek a helyükre. A hiányzó oltárképek, a Szentháromság-, a Magyar szent királyok-, valamint az Avellinói Szent András-oltár 1780 áprilisában érkeztek meg Bécsből, s ezekkel a templom oltárainak száma hétre bővült.[12]

A nagykárolyi piarista templom első jelentős felújítására az 1834-es ún. érmelléki földrengést követően került sor, amikor a templom jelentős károkat szenvedett, és a társház lakhatatlanná vált. A károk kijavításával, illetve a rendház felújításával Károlyi György (1802–1877) a korszak egyik legismertebb budapesti építészét, Ybl Miklóst bízta meg, akinek építészsegédei, illetve a mesterek jelentős része is Pestről érkezett. A templom munkálatai 1857 és 1860 között zajlottak. Ennek során a leomlott toronysisak helyére egy újabb, egyszerű síkfödémmel lezárt szintet emeltek, illetve az emeletes sekrestyéket összekötő szentélykörüljárót a főoltár mögött összekapcsolták az újonnan, a templom keleti folytatásában épített rendházzal. A mesterek kijavították és részben aranyozták a homlokzatot díszítő kőszobrokat, és kijavították a főbejárat vonalában elhelyezkedő grófi címert is. 1859-ben a torony bádogtetőt, a templom pedig fekete olajfestékkel befestett zsindelytetőt kapott. Az Ybl Miklós építésszel érkezett aranyozó- és márványozómesterek restaurálták az oltárokat, a szószéket, valamint kijavították a boltozatot, a stukkókat és az orgonakarzatot alátámasztó oszlopokat is.[13]

Három évtized múlva a templom újabb felújítási munkálatokra szorult, mivel annyira megrongálódott a tetőzete, hogy néhány helyen az esővíz beáztatta a boltozatot, valamint a külső fal vakolata is elkezdett leválni. A restaurálás költségeit ezúttal is a grófi család állta, Károlyi István (1845–1907), követve elődei példáját, mintegy 32-33 000 forintot adományozott a munkálatok elvégzésére. A javítási munkák 1891. július 7-től október közepéig, Meinig Artúr  (1853–1904) építész irányítása alatt zajlottak. Ekkor helyettesítették a templom zsindelytetejét bádoggal.[14] Az átépítések ellenére a templom jelenlegi alaprajza, homlokzatai, belső berendezése jórészt a 18. századi kialakítását mutatja.

A nagykárolyi Kalazanci Szent József piarista templom a város központjában elhelyezkedő Károlyi-kastélytól a kaplonyi, illetve a mezőfényi elágazásokig tartó fő utca végében, az egykori Kossuth-kert szomszédságában emelkedik. Alaprajzát tekintve a templom kelet-nyugat tájolású, centrális elrendezésű, hajója oválisba írható nyolcszög alaprajzon emelkedik. A nyolcszög déli és északi oldalán egy-egy szélesebb kápolnafülke található, ezeket két-két keskenyebb, a templom falába mélyülő kápolnafülke fogja közre. A templom hajója a központi kápolnák között a legszélesebb, a szentély, illetve az orgonakarzat felé összeszűkül, keleten pedig apszisban végződik. Az apszis két oldalán egy-egy téglány alaprajzú sekrestye található, emeletükön egy-egy oratóriummal. Ezeket egy kétszintes szentélykörüljáró kapcsolja össze. A templom alaprajzi elrendezése jelenleg a Bécs VI. kerületéhez tartozó Gumpendorf városrészben található, ugyancsak Rosenstingl által tervezett Szent Egyed-templom térelrendezésével mutat szoros rokonságot.

A templom nyugati homlokzatának meghatározó eleme a középtengelyben emelkedő és a főbejáratot magába foglaló torony, amely az oldalbejárati mellékterekkel együtt a hajóhoz az orgonakarzat által meghatározott keskeny térrésszel kapcsolódik. Az oldalbejáratok az északi és a déli oldalon nyílnak, amelyeken át a torony alatt kialakított előtérébe juthatunk, ahonnan két lépcső vezet a karzatra. Kívülről a nyugati homlokzatot vízszintesen párkányok, függőlegesen díszes kialakítású nyílászárók és erőteljes, rózsa- és tobozdíszekkel ékesített ión fejezetű pilaszterek tagolják. A pilaszterek a homlokzaton három falszakaszt különítenek el. Az épület hangsúlyos része a középtengely, amely a többihez viszonyítva kissé előreugrik. Itt található a főbejárat és fölötte egy bábos mellvédes egyenes záródású ablak. A bejáratot közrefogó két szélső falszakaszt egymás fölé helyezett, egyenes záródású ablakok tagolják.

A homlokzat alsó szintjét egy gazdag profilozású párkány zárja le, e fölött emelkedik a tömör, vízszintes tagolású torony, amelyet ívelt vonalú díszítőelemek, voluták, urnák, szobrok, ablakok és a tornyot három szintre tagoló párkányok tesznek mozgalmassá. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a tornyot díszítő nyolc szobor. Közülük négy a főpárkány fölötti voluták tetején található, négy a torony első emeletének párkányán. Ugyancsak Rosenstingl tervei alapján készült el a nyugati homlokzaton látható dombormű, amely a Károlyi család címerét ábrázolja, és amelyet a torony középső szintjét tagoló félköríves záródású ablak könyöklőpárkánya alá helyeztek el.

A torony díszítése, tagolása, a nyílászárók kiképzése – a torony legfelső szintjének kivételével – a 18. században nyerték el jellegüket. Ezek egységes képet mutatnak, az itt megjelenő barokk, enyhén klasszicizáló jellegű tagoló elemek, díszítések a templom külső falainak egészén megtalálhatóak. A torony legfelső szintje viszont már a 19. századi átalakítási munkálatok eredménye. Ekkor a torony sisaktetője és az alatta levő toronyóra helyére egy újabb, a ma látható, síkfödémmel lezárt legfelső szintet emeltek. Ennek falait teljesen kitölti a kör alakú nyílásban, kompozit fejezetű lizénák közé elhelyezett toronyóra.

A templom déli és északi homlokzatainak kialakítása azonos módon történt, és megőrizték eredeti jellegüket. A hajó centrális elrendezéséből következőleg külső homlokzatai tömbszerűek. A nyolcszög oldalai hajlított ívű faltagozatokkal kapcsolódnak egymáshoz. Ezeken a helyeken megtörik a hajó külső falát három részre osztó két erőteljes párkány folytonossága, amelyek a sarkoknál kiugranak, más részeken ívesen kidomborodnak, mozgalmasságot árasztva. Ezt a mozgalmasságot hangsúlyozza a párkányok által meghatározott vízszintes, a tetőzet felé egyre csökkenő magasságú falsíkok lépcsőzetes elhelyezkedése is, amelyeket függőlegesen különféle keretezésű, formájú ablakok tagolnak.

A belső tér elrendezését az alaprajz mozgalmassága határozza meg. Ezt még felerősítik a különböző tagoló elemek, különösen a szabályos rendben elhelyezkedő kompozit fejezetű ikerpilaszterek, az erőteljes profilozású párkány, a hevederekkel tagolt csehsüvegboltozat, a boltmezők határolta félköríves záródású ablakok és a stukkóból kialakított gazdag növényi ornamentika.

Az oltárképek, építményeikkel együtt, szervesen illeszkednek ebbe a környezetbe: a szentélyt a főoltár építménye zárja le, a hajó falába mélyülő hat kápolnafülkében pedig egy-egy mellékoltár található: az északi oldalon Páduai Szent Antal, Szent József, Avellinói Szent András, a déli oldalon pedig Nepomuki Szent János, a Szentháromság és a Magyar Szent Királyok oltára. A feketére festett, félköríves vagy éppen karéjjal bővített félköríves záródású keretben elhelyezett oltárképek klasszicizáló, kőből faragott menza fölött, szürke márványból készült retabulum előtt helyezkednek el. Tabernákuluma csak a főoltárnak és a Szentháromság-oltárnak van. Az mellékoltárképek kereteit könnyed, rokokó jellegű aranyozott díszítések (növényi ornamensek, girlandok, rózsák, kagylódíszek), illetve felhők közül kikandikáló angyalfejeket mintázó stukkók ékesítik.

Külön figyelmet érdemel a főoltárkép, amely a piarista rend és az első piarista népiskola alapítóját, a Szűzanya előtt hódoló Kalazanci Szent Józsefet ábrázolja. Az oltárkép tengelyében Kalazancius látható gyermekek társaságában, fekete szerzetesi ruhában, dicsfény nélkül. A rendalapító jobb karjával a felhők között megjelenő Istenanyára mutat, míg balját a mellette álló, kezeit imára kulcsoló kisfiú vállán pihenteti. A kisfiútól balra egy felnőtt férfi jelenik meg, jellegzetes, mellén zsinórral díszített, kék színű nemesi ruhában, nyakában szalagra fűzött katonai érdemrenddel, kezében széthajtott papírtekerccsel. Alig észrevehető két másik rendtag alakja, egyikük áhítattal figyeli a rendalapító tanítását, a másik pedig a kép hátterében, a nézőnek hátat fordítva olvas. Fölöttük a felhőkön ülő Szűzanya, mellette pedig egy kitárt karú angyal alakja jelenik meg. A nagykárolyi főoltárkép minden bizonnyal votívképként értelmezhető. Ennek a feltételezésnek nemcsak az ad alapot, hogy maga a templom is fogadalmi templomként épült, hanem erről árulkodnak az oltárképen megjelenő különböző részletek is, amelyek alapján a nemesi viseletbe öltözött felnőtt férfi alakjában a megrendelő portréját, a Kalazancius mellett aranyló ruhában, vállán piros színű köpennyel megjelenő kisfiúban pedig az oltár készítésekor körülbelül tízéves Károlyi Józsefet azonosíthatjuk. A jelentéstöbbletet nemcsak a kompozíció hangsúlyozza, hanem az erőteljes színhasználat (főleg piros, kék és aranysárga), a fénnyel történő kiemelés, illetve az előtérben, a jobb alsó sarokban a képből kinéző férfi is, aki kezének mozdulatával hívja fel a figyelmet a jelenet fontosságára.[15] A főoltárképet szegélyező oltárépítményt kompozit fejezetű pilaszterek keretezik, ezek pedig erőteljes, profilozott és golyvázott, enyhén homorú párkányt tartanak, amelyen stukkóból készült, felhők között lebegő puttókkal díszített oromzat áll.

A nagykárolyi piarista templom és a szomszédos rendház jelenleg plébániatemplomként, illetve plébániaként működik.



[1] A svábok betelepítéséről bővebben lásd Vonház István, A Szatmár megyei német telepítés, Pécs, 1931.

[2] A nagykárolyi piaristák letelepedésének körülményeiről bővebben lásd Bara Júlia, Adatok a nagykárolyi Kalazanci Szent József piarista templom építéstörténetéhez, in Forgó András (szerk.), A piarista rend Magyarországon, Budapest, 2010 (Művelődéstörténeti Műhely, Rendtörténeti konferenciák, 6), 626–628.

[3] Nagykárolyi Kalazanci Szent József plébánia levéltára, Liber Domus Magno-Karolinensis in quo historia continentur collegii, 1727–1826 (Historia Domus, I. kötet, a továbbiakban: HDCar, I.), 12.

[4] Az oklevél eredetijét a MNL OL-ban őrzik: Magyar Kancelláriai Levéltár, Libri regii, 35. kötet, 669–673. (digitalizálva elérhető a MOL–Arcanum adatbázisában). Az idézett, a Károlyi család pecsétjével ellátott magyar nyelvű fordítása a Nagykárolyi Levéltárban található meg. A szerződést ismerteti Asztalos György, Nagy-Károly rendezett tanácsú város története 1848-ig, Debrecen, 2004 (reprint), 194.

[5] A rendházat az 1770-es években Károlyi Antal kibővíttette. Az épület 1834-ben, a környéket sújtó földrengés során, egy ideig lakhatatlanná vált. 1861 és 1863 között Ybl Miklós tervei alapján helyreállították, majd 1889-ben Nonn Gyula nagykárolyi építész tervei alapján egy újabb emelettel bővítették. Az új templom építése után a régi templom elveszítette jelentőségét, ezért 1788-tól megkezdték lebontását. Lásd Asztalos, i. m., 195, HDCar, I., 2.

[6] Ha az építkezéseket az alapkő letételétől a templom felszenteléséig számítjuk, akkor ez az időszak 1769–1778 közé esik, helyénvalóbbnak tűnik azonban az építkezés idejét a templom berendezésének teljes elkészüléséig (1779) számítani.

[7] A templom oltárképeivel foglalkozott: Nicolae Sabău, Johann Ignaz Cimbal, Magister artis peritus şi pictura altarelor bisericii piariste din Carei, Ars Transilvaniae, X–XI (2000–2001), 125–143; Nicolae Sabău, Metamorfoze ale barocului transilvan. II. Pictura, Cluj Napoca, 2005. Rosenstingl kerttervezői tevékenységéről: Fatsar Kristóf, Franz Rosenstingl kerttervezői tevékenysége Károlyi Antal szolgálatában, Ars Hungarica, XXVII (1999), 293–308; Fatsar Kristóf, Franz Rosenstingl als Gartenarchitekt in Ungarn, Die Gartenkunst, 12 (2000), 1. szám, 153–160. A templom építéstörténetével kapcsolatosan lásd Bara, i. m., 626–640; Bara Júlia, A nagykárolyi Kalazanci Szent József piarista templom barokk berendezése, in Orbán János (szerk.), Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között. Tanulmányok B. Nagy Margit emlékére, Marosvásárhely–Kolozsvár, 2011, 261–277; Júlia Bara, Date noi privind construcţia bisericii Sfântul Iosif de Calasanz din Carei, Studia Universitatis Babeş-Bolyai Historia Artium, LVI (2011), 1. szám, 59–77; Bara Júlia, Adatok Franz Sebastian Rosenstingl nagykárolyi épülettervezői tevékenységéhez, in Kovács Zsolt–Sarkadi Emese–Weisz Attila (szerk.), Liber discipulorum. Tanulmányok Kovács András 65. születésnapjára, Kolozsvár, 2011, 255–276; Nagy Gergely Domonkos, Erdély centrális barokk templomai. Egy műemlékfelmérés tanulságai, in N. Kis Tímea (szerk.), Colligite fragmenta! Örökségvédelem Erdélyben, Budapest, 2009, 87–99.

[8] A felirat korabeli magyar nyelvű átiratát közli: Vénig (Zernye) József, A piaristák működése Nagykárolyban a XVIII. században, Kolozsvár, 1935, 141. HDCar, I., 26–27.

[9] A forrásokban Franz Xaverius Siber, Frantz Xaver Siber és Franz Xaveri Seiber névváltozatokkal szereplő nagykárolyi, feltételezhetően sváb származású építőmester 1776-ban, apjának 1775. évi halála után vette át a piarista templom építési munkálatainak vezetését. A piarista rendház Historia Domusa szerint korábban Párizsban építészetet tanult: Fornix superiore autumno muris additis fuit arte et studio Francisci Sieber murariorum magistri, cuius pater aedifici huius fundamentis ponendis praepositus fuit, sed cum brevi post hic decederet: incola- enim Károlyiensis fuit: Filius Parisios profectus est ubi cum artis suae regulas proba condisceret multarumque rerum experientiam sibi compararet Karolinum reversus est, magnique eius opera habita est in ponendo hoc aedificio.” HDCar, I., 31.

[10] A főoltárképet a szakirodalom egy korabeli forrás alapján Leichernek tulajdonítja. A forrásra hivatkozik Garas Klára, azonban Nagykárolyt („Karoli in Hungarn”) Károlyvárossal keveri. Lásd Garas Klára, Magyarországi festészet a XVIII. században, Budapest, 1955, 231, 8. j. Így történhetett, hogy ez az adat elkerüli Nicolae Sabău figyelmét, aki a főoltárt is Cimbal életművébe sorolja.

[11] HDCar, I., 36., 45.

[12] HDCar, I., 48. Janits György levele Pestről Károlyi Antalnak, 1780. április 7.: „Károlyi templomba való Szent Háromságnak képe 2a Aprilis Bécsből hajón leküldetett, annak érkezését minden nap várok, ezen Szent Háromságnak képét magammal lehozni el nem mulasztom. A más két Képek, ugymint Szent István Imre és László az egyik, az második Avellinus Szent András képek Bétsbe még el nem készültek, hanem usque 24am Aprilis bizonyossan készen lesznek.” MNL OL P 398, 29803.

[13] HDCar, II., 110., MNL OL P 414. 12. d. Lad. 6, f 23 (a rendház építésének költségei 1861–1863 között), f 29. (a templom felújításának költségei 1857–1861 között).

[14] HDCar, III., 93–94.

[15] Leicher a rendalapítót több oltárképen is megörökítette. Ugyanezt a témát, változó kompozíciós felépítéssel és méretben, megfestette a két bécsi piarista templom (St. Tekla és Maria Treu), valamint a breznóbányai (Brezno, SK), a nikolsburgi (Mikoluv, CZ), a beneschaui (Benešov, CZ) és a tatai piaristák számára is. Garas Klára, Felix Ivo Leicher (1727–1812), Bulletin du Musée Hongrois des Beaux Arts, 13 (1958), 153., 231; Otto Biba, Der Piaristenorden in Österreich. Seine Bedeutung für bildende Kunst, Musik u. Theater im 17. u. 18. Jh., Eisenstadt, 1975, 59; Lubomír Slavíèek, Felix Ivo Leicher, ein Maler ohne Eigenschaften? Versuch einer Stildefinition seines Œuvres, in Eduard Hindelang–Lubomír Slavíèek (Hrsg.), Franz Anton Maulbertsch und Mitteleuropa. Festschrift zum 30-jährigen Bestehen des Musems Langenargen, Langenargen–Brno, 2007, 221–243. A budapesti piarista rendházban egy a nagykárolyihoz nagyon hasonló, kisméretű, feltételezhetően egy oltárképhez készített olajvázlatot őriznek, amelyen a Kalazancius körül gyülekező diákok között jobb oldalon II. József gyermekkori portréja fedezhető fel. A vázlat, kompozíciójának felépítése, az alakok megformálása miatt közel áll a nagykárolyi oltárképhez.



IRODáK

Plébániai iroda nyitvatártási ideje:

hétfő-péntek: 08:00 - 12:00
hétfő és csütörtök: 17:00 - 19:00

Főesperesi iroda nyitvatártási ideje:

hétfő-péntek: 08:00 - 13:00

ELéRHETőSéGEINK

Parohia Romano Catolică Nr. 1 Carei
Str. 1 Decembrie 1918, nr. 54
RO-445100 Carei

Tel/Fax: +40 261 862 149
Mobil: +40 771 403 183 Email:

plebania@kalazanci.ro

INTéZMéNYüNK

Parohia Romano Catolică Nr. 1 Carei

COD FISCAL 8024129

COD IBAN:
RO96 RNCB 0222 0969 7469 0001
BCR CAREI